Ahogy az egyik cseh portál felvezette, akár nagyjátékfilmet is lehetett volna forgatni arról, hogyan jutott ki a cseh válogatott a világbajnokságra. Már csak azért is, mert ez a film minden lehetséges műfajt felvonultathatna a drámától a horrorig, sőt, még egy hollywoodi happyendet is tartogatna a végére.

A válogatott a horvátok mögött a második helyet szerezte meg a selejtezőcsoportban, de miután októberben kínos, 2-1-es vereséget szenvedett a Feröer-szigeteken, Ivan Hasek edzőt menesztette a szövetség. Vész nem volt, mert San Marino és Gibraltár ellen kellett hat pontot szerezni, ami összejött. nem könnyen, mert San Marinót csupán 1-0-ra verte a csapat, majd a Gibraltár elleni 6-0-s győzelem után vita alakult ki a játékosok és a szurkolók között, aminek következtében Tomás Soucek elveszítette a csapatkapitányi karszalagját.

A fordulópontot Miroslav Koubek kinevezése jelentette, Vladimír Darida visszatért a keretbe, Ladislav Krejcí lett a cséká, a csapat pedig a pótselejezőn Írországot és Dániát is úgy verte, hogy 2-2-es meccsek után tizenegeyesekkel múlta felül őket.

És bár nem mindig játszottak a szemet gyönyörködtető futballt Csehország, a küzdőszelleme példás volt, és ez vb-részvételt ért.