Politikai témájú dalt adott ki Paulina, az X-Faktor tizedik évadának ezüstérmese, a címe: Vége van, kicsi, utalva Menczer Tamás szállóigévé vált megszólalására. Az énekesnő a Reggeliben elmondta, azért ezt a címet adta szerzeményének, mert úgy gondolja, ez „ennek az egész politikai hacacárénak az ikonikus mondata lett”, ami „nagyon szépen öregedett”.
Paulina arról is beszélt a műsorban, hogy igyekezett mindent megtenni, hogy távol tartsa magát a politikától, de úgy érezte, egy ponton túl ez már lehetetlen volt. „Meg a közönségemet is meg akartam ettől óvni, épp elég csapból folyt a politika” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy újonnan megjelent dala egyáltalán nem gyűlöletkeltő, inkább a felszabadultság hangulatát szerette volna átadni vele.
Inkább arról van szó, hogy annak üzenem, aki ennek a rendszernek részese volt vagy még részese, hogy ha vaj van a füle mögött, akkor…
– harapta el a mondat végét Paulina.
Később arról is beszélt, pontosan tudja, hogy az ő imidzsébe nem fért volna bele, hogy a választás előtt nyilvánosan felszólaljon közéleti témákban.











