A színész hiteltelennek tartja a támogatást, és számon kéri Kálomistán, hogy korábban miért hallgatott a szakmát érintő visszásságok kapcsán.
Kemény, határozottan hangvételő Facebook-bejegyzésben reagált Lengyel Tamás arra az interjúra, amelyet Kálomista Gábor adott a Mandinernek.
Amikor tavaly egy kollégánk halála után megvádoltál minket azzal, hogy a nemzeti vagyonért aggódunk, de a saját szakmánkért és pályatársunkért nem, a Thália Színházból senki nem mondott neked ellent. Senki nem állt ki mellettünk, pedig többekkel jó kapcsolatban vagyunk, együtt forgatunk, együtt játszunk,
írta a színész.
Kálomista Gábor filmproducer, színházigazgató többek között arról beszélt, hogy szerinte az a morál, ami a színházi és művészvilágban évtizedek óta uralkodik, valami egészen bestiális, és ebben a kegyelmi pillanatban tehát teljes mellszélességgel kiáll Schilling Árpád és Lengyel ügye mellett, állítja a producer, hozzátéve, hogy akkor viszont az elmúlt tizenöt-húsz év összes botrányát ki kéne vizsgálni.







