Pósfai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter egyetértettek abban, hogy
„egy egységes kutatóhálózat helye az Akadémián belül van. Az átvétel során a kutatóhálózat érdekei mellett az Akadémia érdekeinek is meg kell jelenniük.”
Az egyetértés egy olyan egyeztetésen esett meg, ahol az MTA közleménye szerint ott voltak a kutatóhálózat főigazgatói, a kutatók képviselői, az MTA vezetői, illetve Tanács miniszter mellett a tudománypolitikáért és innovációért felelős államtitkár, Horváth Péter.
Ez csak az első ülés volt, az egyeztetések most kezdődnek. Az államtitkár bemutatott egy minisztériumi vitaanyagot, a cél egy olyan törvénycsomag előkészítése nyáron, amit ősszel be is lehetne nyújtani elfogadásra.
Horváth Péter, a Tudományos és Technológiai Minisztérium államtitkára, Pósfai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Tanács Zoltán tudományos-technológiai miniszter








