Radnóti Sándor akadémikus az Akadémiai Dolgozók Fóruma közreműködésével 2025 januárjában pert indított a Magyar Tudományos Akadémia ellen, annak 2024. december 11-én tartott rendkívüli közgyűlése miatt. Álláspontjuk szerint ugyanis ott külső politikai nyomásra, több szabály megsértésével született döntés a kutatóhálózati vagyon értékén aluli elidegenítéséről. Az ügyletre azért lett volna szükség, mert az MTA-tól elszakított és a HUN-REN néven megszervezett – majd részben az ELTE-nek átadott – kutatóhálózat továbbra is az MTA ingatlanjait használta térítésmentesen. https://hvg.hu/itthon/20250228_Per-MTA-vagyon-ADF-akademiaA felperes a köztestületi döntést a közigazgatási bíróság előtt támadta meg, a Magyar Tudományos Akadémia viszont vitatta ennek illetékességét. A Kúria mostani döntése szerint azonban megállapítható, hogy „a felperes mint köztestületi tag a közgyűlési határozat jogszerűségét vitatta, a köztestület szerve és annak tagja közötti jogvitára pedig a közigazgatási bíróság rendelkezik hatáskörrel”. A végzés elleni további jogorvoslatot kizárva „a Kúria eljáró bíróságnak a Fővárosi Törvényszéket mint közigazgatási bíróságot jelöli ki, és utasítja az eljárás lefolytatására”.Az Akadémiai Dolgozók Fóruma üdvözli a döntést, és bízik abban: most, hogy az egységes kutatóhálózat visszatér a Magyar Tudományos Akadémiához, a vagyon sorsa is rendeződik.A pernek így már valóban nincs nagy jelentősége, hiszen a kormányzat kifejezte szándékát, hogy a kutatók akaratának megfelelően az intézethálózat visszatérhet az MTA-hoz. Így az intézetek ismét jogszerűen fogják használni azokat. A per azért volt fontos, mert annak idején megállította a tulajdonátadást.Nyitókép: Bejáráson az MTA megújult épületében – Fotó: HVG/Fazekas István
A Kúria döntött az MTA-vagyonnal kapcsolatos perben
A Kúria Radnóti Sándornak és az Akadémiai Dolgozók Fórumának adott igazat a Magyar Tudományos Akadémia ingatlanvagyonának megőrzéséről szóló perben, amely az eljáró bíróság kérdésében folyt.











