Felkérésemre Rubovszky Rita szervezte meg azt a találkozót, amelyen az egyházi iskolafenntartók vezető képviselőivel közösen tekintettük át a köznevelés aktuális kihívásait és fejlesztési lehetőségeit. Ez az esemény is az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium stratégiai egyeztetéssorozatába illeszkedett, cáfolva minden olyan politikai célú híresztelést, miszerint a minisztérium egyezetetés nélkül hozna meg fontos döntéseket.
– írja Lannert Judit oktatási miniszter a Facebookon.
A katolikus, református, evangélikus, baptista és zsidó egyházi fenntartók, valamint gyermekvédelmi szakmai szereplők elért eredményei és tapasztalatai különösen fontosak, hiszen intézményeikben több százezer gyermek és fiatal nevelése-oktatása zajlik, nagyon eltérő helyi adottságok és társadalmi helyzetek mellett. A beszélgetés középpontjában az állt, hogyan lehet a rendszer egészét úgy fejleszteni, hogy az ne széttartson, hanem közös célok mentén erősödjön. A résztvevők egyetértettek az adatvezérelt, gyermekközpontú és partnerközpontú oktatás, a hátrányos helyzetű és SNI tanulók támogatásának fontosságában. Szó volt a hittanoktatás kérdéseiről, a demográfiai csökkenés helyi kezeléséről, valamint arról is, hogyan lehet a tanulók hangját, tapasztalatait és ötleteit jobban becsatornázni a döntéshozatalba. Különösen értékesek voltak azok a jógyakorlatok, amelyek a közösségépítésre, a gyermekvédelmi protokollokra és a tanulói részvétel erősítésére épülnek.










