A rendező még 2021-ben hagyta el az országot, miután felfegyverzett rendőrök rontottak be a házába, hogy házkutatást tartsanak készülő dokumentumfilmje ügyében. A bíróság most első fokon felmentette minden vádpont alól.

Már biztos, hogy nálunk tér vissza: jövőre Dragomán György Kalucsni című drámáját rendezi meg. Ez most egy páratlanul izgalmas alkotói folyamatnak ígérkezik– mondta el a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója, Nagy Viktor a Fideliónak Szász János színházi és filmrendezőről. „December óta beszélgetünk erről. Ősrégi a munkakapcsolatunk, és amikor idekerültem, felhívtam, hogy jó lenne egyszer újra együtt dolgozni” – tette hozzá.Ahogy arról többször írtunk, az Egyesült Államokban élő Szász János, az SZFE egykori tanára 2021-ben döntött az ország elhagyása mellett, miután házkutatást tartottak nála a rendőrök a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm körüli konfliktus kapcsán. Szász akkor azt gondolta, hogy a rendőri akció egy példastatuálás is volt, és nem csak nekik szólt, hanem másoknak is arról, hogy „csendben kell maradni”. https://hvg.hu/kultura/20260430_szasz-janos-interju-hazkutatas-andy-vajnaSzász János ügyvédje szerdán közölte: a bíróság elsőfokú ítéletet hozott a büntetőügyben, és minden vád alól felmentette a filmrendezőt.Mint Fülöp Tamás írta: „A bíróság a sok közül egyetlen egy vádpont kapcsán annyit állapított meg, hogy Szász János fia és a harmadik vádlott, egy operatőr, le szerette volna tölteni a dakkai kórház kamerarendszere által készített felvételeket, de miután nem tudták, hogy ezt hogyan kell, erről letettek, és nem is próbálkoztak tovább. A bíróság tehát megállapította, hogy nem szereltek ki semmit, nem vettek el semmit, nem töröltek semmit, csak a próbálkozást minősítette kísérletnek. A bíróság a 2021. februári emlékezetes házkutatás során Szász Jánostól lefoglalt valamennyi és eddig vissza nem adott felvételt Szász Jánosnak visszaadta.”Az Index kérdésére az ügyvéd közölte: a két vádlott közül az egyiket megrovásban részesítették, míg a másikat egy évre próbára bocsátották.Borítókép: MTI / Koszticsák Szilárd