A magyar külpolitika az elmúlt hetekben újra láthatóvá és kezdeményezővé vált Európában, a kormány célja az, hogy Magyarország kiszámíthatóbb, együttműködőbb partnerként jelenjen meg szövetségesei előtt – erről beszélt Orbán Anita külügyminiszter a parlament külügyi bizottságának csütörtöki ülésén.

Orbán szerint a szuverén külpolitika nem elszigetelődést jelent, hanem azt, hogy Magyarország konstruktív tagja legyen azoknak a szövetségi rendszereknek, amelyekhez tartozik. A külügyminiszter azt mondta, a kormány az euroatlanti kapcsolatok helyreállítását és a bizalom újjáépítését tartja egyik legfontosabb feladatának, mert Magyarország „Kelet helyett a Nyugatot választotta”.

A miniszter beszámolt a hivatalba lépése óta tett útjairól is. Szerinte a V4-es együttműködés az előző kormány alatt háttérbe szorult, különösen a lengyel–magyar viszony megromlása miatt, ezért a mostani kormány egyik első útja Varsóba vezetett.

Fotó:

Máthé Zoltán/MTI/MTVA