Ja'Kobe Tharp 12,75 másodperccel új világcsúcsot állított fel 110 méteres gátfutásban – Fotó: Isaac Wasserman/NCAA Photos/Getty ImagesÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Ja'Kobe Tharp az amerikai egyetemi bajnokság elődöntőjében megdöntötte a 110 méteres gátfutás világrekordját. 12,75 másodperces ideje öt századdal jobb lett, mint Aries Merritt 2012-ben felállított 12,80 másodperces rekordja.A 20 éves Tharp a 110 gát legjobbjai közé tartozik, tavaly már világbajnoki döntőt futott, ahol hatodik lett, 2024-ben pedig U20-as világbajnok lett. Az amerikai egyetemi bajnokságban fedett pályán és szabadtéren is nyert már, sőt tavaly az Egyesült Államok bajnoki címét is megszerezte a felnőttek között.A 13,01-es egyéni rekordja alapján nem sokan számíthattak tőle már most világcsúcsra, de szerdán Eugene-ban fantasztikusan futott, látványos különbséggel verte a mezőnyt úgy, hogy hátszél is bőven a megengedett mértéken belül volt.Az Auburn Egyetem hallgatója tudta, hogy 13 másodpercen belülre kerülhet, de a rekord őt is meglepte, ugyanakkor azt mondta, hogy még több van a lábaiban. Ez már pénteken kiderülhet, amikor az egyetemi bajnokság döntőjét rendezik.Utoljára ötven évvel ezelőtt fordult elő, hogy egyéni atlétikai számban az egyetemi bajnokságon állítsanak fel világcsúcsot. Akkor Dwight Stones lett világrekorder magasugrásban.