Szerda este megjelent a Magyar Közlönyben Kármán András pénzügyminiszter rendelete az idén június 30-ig fizetendő iparűzésiadó-többletről. Ahogy azt korábban a kormány által közzétett rendelettervezet alapján írtuk, az intézkedés, amellyel a Fidesz-kormány tavaly sújtotta először az önkormányzatokat, jóval kevesebb pénzt von el idén a településektől, mint egy évvel korábban.A legszembetűnőbb, hogy míg a Fővárosnak tavaly még 3,7 milliárd forint adóbevételről kellett lemondani, idén 0 forintról.Ugyanígy nem kell fizetnie egyetlen budapesti kerületnek és a megyei jogú városoknak sem. A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetési kötelezettséget. A legtöbbet idén Kazincbarcikának kell fizetnie 787 millió forinttal, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.Érdekesség, hogy a tervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára, ahol társadalmi egyeztetésre bocsátották azt. Erre a kormány június 16-át szabta meg végső határidőként, ezt azonban a jelek szerint nem várták meg és már majdnem egy héttel korábban kihirdették a csütörtöktől érvényes jogszabályt. https://hvg.hu/gazdasag/20260608_penzugyminiszterium-rendelet-helyi-iparuzesi-ado-elvonas-tobblet-budapest-keruletNyitóképünkön Kármán András pénzügyminiszter, fotó: HVG / Cabrera Martin