Kultúra

Chris Jung / NurPhoto / Getty Images

Amíg Európában és Észak-Amerikában a mesterséges intelligenciáról szóló vita gyakran a munkahelyek elvesztése, a dezinformáció és az etikai kockázatok körül forog, addig Dél-Koreában AI-optimizmus uralkodik: a kormány stratégiai prioritásként kezeli a mesterséges intelligenciát, rengeteget fektetnek a területbe és igyekeznek a közigazgatásba és a szociális ellátórendszerbe is minél inkább beépíteni a technológiát. Ez a gondolkodásbeli különbség nem véletlen: Dél-Korában mélyen gyökerező történelmi, gazdasági és társadalmi okai vannak a technológiai innovációba vetett hitnek, az AI-tól pedig azt remélik, hogy az ország történelmének újabb sikerfejezete lehet. Ellátogattunk Szöulba, hogy megnézzük, milyen az a futuriszikus világ, ahol abban hisznek, hogy az AI kórházakba, tűzoltóságokra és egyetemekre költöztetése jobbá teheti az átlagemberek életét.

A világ harmadik számú AI-nagyhatalmának lenni trükkös dolog. Az első uralja a világpiacot, a második túlél, sőt, akár áttöréseket is elérhet, a harmadik viszont nehéz szerep: senki sem fogja a te modelledet használni, ugyanakkor rengeteg befektetés és munka van benne, hogy a dobogón legyél. Sok ember az egész életét arra áldozza, hogy egy olyan technológián dolgozzon, amit aztán alig fognak használni. Ebből természetesen következik a kérdés: akkor mégis mit tegyünk AI-fronton?