Kerékpáros dolgozó az EcoPro debreceni üzeme előtt – Fotó: Ajpek Orsi / TelexÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Elkezdték a tömeggyártást a dél-koreai EcoPro debreceni üzemében – írja az MTI a cég közleménye alapján. Eszerint a debreceni telephelyen három technológiai egység működik:az EcoPro BM akkumulátorokhoz szükséges katódanyagot állít elő;az EcoPro Innovation lítiumot dolgoz fel;az EcoPro AP pedig ipari oxigént és nitrogént állít elő.A debreceni üzem gyártási kapacitása most 54 ezer tonna, ami körülbelül 600 ezer elektromos jármű előállításához elegendő.Szijjártó Péter akkori külügyminiszter még 2021 decemberében jelentette be, hogy a dél-koreai EcoPro 264 milliárd forintból katódgyárat épít majd Debrecenben. Az akkori bejelentés a most megvalósultnál kétszer nagyobb, évi 108 ezer tonnás katódgyártási kapacitásról szólt.Az EcoPro két évvel később, 2023 decemberében egy rendkívül nagy értékű, 34 milliárd dolláros szerződést kötött a Samsung SDI-jal katódanyag szállításáról. A 2024 és 2028 között érvényes szerződés első időszakában az EcoPro egy dél-koreai üzeméből szállított katódanyagot a Samsung gödi akkugyárába, a debreceni termelés beindításával azonban innen szállítanak majd.Azt még 2024 végén írtuk meg, hogy az EcoPro debreceni telephelyén a dolgozók hónapokon keresztül egy használatbavételi engedély nélküli, folyó csapvízzel nem ellátott épületben voltak kénytelenek munkát végezni. Az EcoPro idén januárban Németországban állította fel az európai értékesítési központját.A katód az elektromos járművekben használt akkumulátor legnagyobb és legértékesebb része, a katódgyártás így az akkumulátorgyártás fontos részfolyamata. A magyarországi akkumulátorgyárak eleinte főleg külföldről behozott katódanyaggal dolgoztak, azonban a kezdetektől fogva cél volt, hogy idővel itt gyártott katódanyagot használjanak majd.Magyarországon két nagy katódgyár van, a dél-koreai EcoPro debreceni üzeme és a kínai Bamo (Huayou) ácsi gyára. Ez utóbbiban még csak nyár végén indulhat majd el a próbagyártás.
Elindították a tömeggyártást a debreceni katódgyárban, ami a Samsung gödi üzemének szállít
Az EcoPro debreceni gyárában évente 600 ezer elektromos járműnek elegendő katódanyagot gyártanak majd.














