Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött a Debreceni Törvényszéken annak az ügyvédnek és társainak a büntetőpere, aki milliókat fizetett azért, hogy önálló bírósági végrehajtó legyen.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője az esettel kapcsolatos megkeresésünkre azt felelte, hogy az ügyvéd beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyalás jogáról is. A bíróság elfogadta a 49 éves férfi beismerését, és 1 év 6 hónap börtönre ítélte az ügyvédet hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt, ennek végrehajtását azonban 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. A bíróság nem részesítette előzetes mentesítésben a jogászt.

Az ítélet nem emelkedett jogerőre, mert az ügyész, a terhelt, és a védője is három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozata megtételére.. Az ügy másodrendű vádlottja nem tett nyilatkozatot, ezért az ő ügyét tárgyalásra tűzték. Az elsőrendű vádlott esetében pedig új előkészítő ülést tűzött ki a bíróság.

A vádirat lényege szerint 2019. március 4-én a Magyar Közlöny melléklet Hivatalos Értesítő 2019. évi 12. számában 15 járásbíróság melletti önálló bírósági végrehajtó hely betöltésére jelent meg pályázat. Az ekkor még Szegeden ügyvédként dolgozó férfi valamennyi önálló bírósági végrehajtó hely betöltésére beadta a pályázatát. Az ügy másodrendű vádlottja tudott arról, hogy az ügyvéd pályázni kíván, és a pályázat sikeressége érdekében felvette a végrehajtói pályázatok elbírálásában közreműködő elsőrendű vádlottal a kapcsolatot.