Gáncs Kristófot május végén választotta elnökévé az Ökumenikus Segélyszervezet, amelyet 35 évig Lehel László irányított, de a 2025-ös évről szóló beszámoló elfogadása után visszavonult. Az új elnök szerint a karitatív szervezetnek hidat kell képeznie az emberek között, ezért nem szeretnék, ha politikusok lennének kampányarcaik.
Gáncs Kristóf az Inforádió Aréna című műsorában példának hozta Nagy Ervint. A színész sokáig önkéntesük volt, nagyon jó a kapcsolatuk, megbeszélték vele, hogy a Tisza Párt politikusaként az eddigi formában nem folytatják a közös munkát, mert megosztó lehetne, ha ő lenne az arca egy adott programnak. Ezt az elvet követték Dombi Rudolf esetében is, amikor a kajakos 2024-ben a Fidesz színeiben indult a polgármesteri tisztségért a II. kerületben.
Az elnök szerint az
Ökumenikus Segélyszervezet létének egyik lényeges eleme, hogy felülemelkedik a megosztottságon.
Nagyon fontosnak nevezte, hogy a kommunikációjuk se generáljon plusz megosztottságot. Ennek kapcsán azt mondta: Lévai Anikó a volt kormányfő feleségeként lett jószolgálati nagykövetük, önkéntesként dolgozott, amikor Orbán Viktor ellenzékben volt.








