A miniszterelnök, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára, hétfő este mentette fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét, Gaál Szabolcs Barnát. Ezután kedden Ruff Bálint nyílt pályázatot hirdetett a KEHI elnöki tisztségének betöltésére. A hivatal vezetését az átmeneti időszakban megbízott vezető látja el.
A kormány a váltást azzal indokolta, hogy az elmúlt évben a KEHI mindössze egyetlen korrupciógyanús ügyet vizsgált érdemben, és azt a mai napig nem zárta le, pedig a saját megállapításai szerint több milliárd forintnyi közpénzzel kapcsolatos visszaélés gyanúja merült fel.
„Ez nem a véletlen műve. Sem a Hivatal vezetése, sem az őt felügyelő kormányzat nem vette komolyan a közpénz védelmét. A feltárt szabálytalanságokat — a milliárdos kormányzati forráshiánytól a szabálytalan állami beszerzésekig — rendre az asztalfiókban hagyták, felelőst nem neveztek meg, a pénzt nem hajtották be, következmény nem lett.”
A Tisza-kormány tervei szerint a hivatal feladata a jövőben a kormányzati közpénzfelhasználás, az állami beruházások és vagyonkezelők vizsgálata, és nemcsak a visszaélések feltárása, hanem javaslataival a megelőzésük is, azoknak a „kiskapuknak” a bezárása, amiken eddig a közpénz kifolyt.












