Mit tesz a kormány a szegénység további csökkentéséért? – tette fel a kérdést a KDNP-s Nacsa Lőrinc. Magyar Péter szerinte azt állította a kampányban, hogy Magyarország az EU legszegényebb országa. Az Eurostat cáfolja ezt, a szegények aránya jelentősen csökkent az elmúlt években. 19,5 százalékra csökkent a szegények aránya, ez az uniós átlag alatt van. 1,3 millió ember került ki azok köréből, akiknél kockázatos az elszegényedés. Magyarország érdemi előrelépést ért el, de sok a teendő.Kapitány István azt tanácsolta, a fideszeseknek a kampányban több helyre el kellett volna menni a statisztika böngészése helyett. Ő Jászberényben találkozott olyanokkal, akiknek tűzifát vittek, de az élelmiszert is hiányolták. A mai ülésen már másodszor mentek végig a témán, Kapitány az alacsony magyar fogyasztást hozta újra elő. „Önök olyan gazdaságot hoztak létre négy év alatt”, ami nem repülőrajtot vett, hanem földbe állt. Hazahozzák a 6000 milliárd forintnyi uniós forrást, nem ellopják, beruházzák közlekedésbe és energiahálózatba. „A magyar emberek érdekeit nézzük, nem a NER-es barátainkét” – zárta Kapitány.Nacsa igazságtalannak mondta a választ, nincsenek NER-es barátai. Nem mondott olyat állítása szerint, hogy az út végére értünk, csak csökkent a szegénység által veszélyeztetett célcsoport. Ő is járta az országot, olyanokkal is találkozott, akinek nem volt munkája, de most egy új beruházás miatt dolgozik és fizetést kap. „Önök egy alternatív valóságban élnek” – riposztozott Kapitány, felhozva a Fidesz nagy választási vereségét. Nem indultak el a megfelelő úton a szegénység felszámolása útján, az emberek pedig nem érzik, hogy jobban élnek.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek