Márki-Zay Péter a kommunizmust és a rendszerváltást bemutató Emlékpontba helyezné át a 2002-ben meghalt KDNP-s politikus és városvezető szobrát, amit többen indokolatlannak vagy egyenesen igazságtalanságnak tartanak.
Helyiek is vitatják Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester tervének helyességét, miszerint egykori hivatali elődje, a várost 1990-től 2002-es haláláig vezető Rapcsák András szobrát a Kossuth térről az államszocialista diktatúrát, illetve a rendszerváltást bemutató városi Emlékpontba vitetné – derült ki a Telex a Szegederrel együttműködésben készített hétfői riportjából.Márki-Zay Péter a Szegedernek korábban megerősítette: az Emlékpontba vitetné a KDNP színeiben országgyűlési képviselői mandátumot is szerző, a helyi Fidesz–KDNP által egyértelműen sajátjukként tisztelt Rapcsák 2008-ban felállított szobrát. Az erről megkérdezett helyiek többsége azonban nem támogatta az ötletet. Akadt olyan is, aki annak ellenére vitatta a felvetést, hogy magát nem vallotta fideszesnek, és lényegében minden megkérdezett pozitívnak minősítette a jobboldali politikus emlékezetét.„Csak azért, mert fideszes?” – fakadt ki az ötlettel kapcsolatban egy középkorú nő. https://hvg.hu/itthon/20260528_marki-zay-peter-tisza-kritika-onkormanyzatokA jelenlegi polgármester elsősorban arra hivatkozva állt elő a kezdeményezésével, hogy Rapcsák személye és szobra megosztja a városban élőket, múzeumba helyezésére azonban két, némileg eltérő indokot hangoztatott. Egyrészt, hogy Rapcsák – mint a rendszerváltás időszakának polgármestere – eleve szerepel az Emlékpont tárlatában, másrészt azzal, hogy indokoltnak látná a kiállítást az 1990-es és a NER-t lezáró 2026-os „valódi rendszerváltás” közötti időszakra is kiterjeszteni, amelybe értelemszerűen beletartozik Rapcsák hivatali ideje is.Külön érdekesség, hogy Márki-Zay Péter már arról is beszélt, hogy Magyar Péter már most rászolgált, hogy idővel – halála után – szobrot kapjon a városban.Nyitókép: HVG / Túry Gergely







