Takács Péter a valaha volt legrosszabb, leghazugabb, legkivagyibb, egyszóval fideszes egészségügyi államtitkár,

hangzott el a parlamentben Magyar Péter miniszterelnöktől a napirend előtti viszontválaszában, mire Takács Péter a következőképp reagált:

De ezzel még nem volt vége az akciónak, mert rögtön ezután Takács kétkezes puszit is küldött Magyar felé, amit képen nehéz visszaadni, de így indult:

És hogy mi váltotta ki mindezt?

A gyermekvédelem volt a fő téma napirend előtt, ezen belül a kórházban hagyott csecsemőkről is szó volt. Beszéltek erről a felszólalásukban fideszesek is, aztán amikor újra Magyar Péteré volt a szó, ő azt mondta, hogy az egészségügyi miniszter, „merthogy nálunk ilyen is van a kormányban”, Hegedűs Zsolt mutatott egy dokumentumot egy márciusi - azaz még választások előtti - kormányzati egyeztetésről, amelyben az áll, hogy felmerült javaslatként, hogy a több mint egy éve kórházakban lévő gyerekek ellátására forrást vonjanak be, (...) „és itt azt írják a hivatalos jegyzőkönyvben, hogy a BM parlamenti államtitkársága jelezte, hogy a Fidesz-frakció álláspontja szerint a külön finanszírozás nem időszerű”, mondta Magyar Péter.