„(…) Azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy ők rendben hagyták itt a kórházi klímák ügyét, és mi csak továbbmegyünk az általuk kijelölt úton. Mi véletlenül sem Orbán–Pintér–Takács programját követjük, mert az a hazugságok, ferdítések, tűzoltások és esetleges, utólagos finanszírozások programja volt” – írja Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Facebook-oldalán, miután Takács Péter azt állította, hogy a kormány által bejelentett 3,6 milliárdos kórházi klímafelújítási programmal tulajdonképpen a Tisza ott folytatja, ahol a Fidesz abbahagyta. https://hvg.hu/itthon/20260611_takacs-peter-lekicsinyloen-beszelt-arrol-hogy-a-kormany-3-6-milliardot-szan-a-korhazi-klimak-felujitasara„Takács Péter azt állította, hogy a kiemelt kezelőhelyiségek klimatizáltsága a kormányzásuk kezdetén 56 százalék volt, majd pedig 96 százalék lett a Fidesz–KDNP kormányzás alatt” – írja Hegedűs, aki szerint ez ferdítés, ehhez pedig a KEF aktuális állapotfelmérését hozza fel, amely szerint a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken:• 402 helyiség rendelkezik megfelelő hűtéssel – ez 48 százalék.• 303 helyiségben elégtelen kapacitású klímaberendezés található – ez 36 százalék.• 110 helyiség hűtése javítás alatt áll – ez 13 százalék.• 20 helyiség jelenleg betegellátásból kivont vagy korlátozottan használt – ez 3 százalék.„Ez nem 96 százalékos sikertörténet” – jegyzi meg a miniszter.Hegedűs azt írta, hogy a KEF anyaga szerint 2025-ben valóban történtek hűtésrekonstrukciós munkák, de ezekhez a KEF nem kapott költségvetési célforrást. A finanszírozást az év végi adósságrendezés biztosította, ezáltal állandó bizonytalanságot okozva a rendszer használóinak, üzemeltetőinek.„Vagyis a korábbi stratégia ez volt: majd ha baj van, tűzoltunk; majd ha összeomlik, javítgatunk; majd ha nincs pénz, betoljuk az adósságrendezésbe, és a számokról akkorát lódítunk, amekkorát akarunk, mert semmit nem hozunk nyilvánosságra” – fogalmazott.Bejegyzését azzal zárta, hogy a kormány nem vitatkozni akar a hőséggel.Nem posztokkal akarja lehűteni a műtőket. Lett volna rá pénz a Fidesz–KDNP-kormánynak is, ha nem hazug propagandára költik.Nyitókép: Veres Viktor