Álmos szombati délután a budapesti Városligetben: a szélén még nincs semmi, kicsit beljebb emberek állnak sorba, hogy felszállhassanak a léghajóra, mellettük bazár, ahol pólót vehetnek, amiről kiderül, hogy felszálltak a léghajóra. Vagy ha nem volt türelmük kivárni, esetleg nem akarták kifizetni, pólót anélkül is vehetnek. Valamivel arrébb egy csomó food truck és bódé várja a látogatókat, borfesztivál van, színpaddal, fellépőkkel, megint egy kicsit arrébb a Liget átrendezésekor kikerült paravánok terelik arrébb a sétálókat. Piknik, sör, bicikliző gyerekek, aztán valamivel arrébb, már a Vajdhahunyad vára felé ismerős zaj üti meg a fülemet: láncfűrész. Rögtön otthon, vidéken érzem magam (miközben a Liget-terv is eszembe jut, meg az a szerencsétlen Orczy-kert, amit mostanra már alaposan körbebetonoztak), de itt most nem kell bekapcsolni a flexet, tüntetni sem kell: a láncfűrészek most nem azok, amiknek látszanak. Illetve azok, de nem arra használják őket).
Idén rendeztek először női világbajnokságot, amit a Stihl Budapesten, a Városligeti tóra épített színpadra szervezett.
Favágóverseny
Június 5-én és 6-án ugyanis a Városliget, pontosabban az itt található műjégpálya két napig a sportfavágók otthona volt: pénteken az ifi versenyekre került sor, szombaton a világon először rendezték meg a Stihl Timbersports női világbajnokságát, utána pedig a férfi világkupát. A rendezvény számos kérdést vet fel: minek vág fát valaki sportból? Miben különbözik ez a sima favágástól? Mit lehet ezen nézni? Hogy drukkolnak az emberek, egymás nyakába köpik-e a szotyihéjat, és egyáltalán, van bárki, aki Magyarországon arra kíváncsi, hogy nők irdatlan láncfűrészekkel, fűrészekkel és baltákkal esnek neki tuskóknak? Vagy ha már itt tartunk, férfiak?
