Ismét elérhető nyilvánosan a Vonatinfó, vagyis a magyar vasúti közlekedés valós idejű követését lehetővé tevő platform – jelentette be Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter szerint ezzel lezárulhat az az időszak, amikor az utasok nem férhettek hozzá a késésekre és a vonatmozgásokra vonatkozó adatokhoz.

Vitézy felidézte: egy évvel ezelőtt, a gyakori vasúti zavarok idején a MÁV – Lázár János akkori közlekedési miniszter döntése nyomán – fokozatosan megszüntette ezeket az információs lehetőségeket. Szerinte ez a problémák elfedését szolgálta, miközben az utasok sokszor érdemi tájékoztatás nélkül maradtak.

Az új irányt a transzparencia és az utastájékoztatás erősítése jelenti: a következő hetekben további fejlesztéseket ígérnek, és a valós idejű adatok hamarosan a MÁV+ felületein és mobilalkalmazásaiban is megjelenhetnek.

Nagysebességű vasúti hálózatot építenének

A miniszter közben Luxembourgban, az uniós közlekedési miniszterek tanácskozása előtt arról beszélt, hogy a kormány célja a magyar vasúthálózat átfogó fejlesztése. Magyarország részt venne az európai nagysebességű vasúti hálózat kiépítésében, valamint a katonai mobilitást és az árufuvarozást segítő beruházásokban is.