A Tanítanék Mozgalom aktivistái, Béla Bernadett és Tóth Bence által jegyzett cikk szerint szeptember 30-a szimbolikus dátum az oktatási mozgalom történetében. Ezen a napon bocsátották el 2022-ben a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusát, akik korábban polgári engedetlenségi akciókban vettek részt.A szerzők szerint az esemény fordulópontot jelentett az oktatási tiltakozások történetében. Úgy fogalmaznak, hogy az elbocsátásokkal a döntéshozók „így próbálták elejét venni a tiltakozásoknak”, a lépés azonban végül sokakat további kiállásra ösztönzött.A mozgalom ezért azt javasolja, hogy a jövőben ez a nap ne csak az elbocsátott pedagógusokról, hanem általában a polgári ellenállásról és az állampolgári kiállásról szóljon.Az oktatási tiltakozások örökségét emelnék be a közös emlékezetbeA szerzők felidézik, hogy a sztrájkok, polgári engedetlenségi akciók, tüntetések és élőláncok idején pedagógusok ezrei csatlakoztak a tiltakozásokhoz, miközben diákok, szülők és más támogató civilek is részt vettek az akciókban. A mozgalom értékelése szerint a demonstrációk hatására az oktatás helyzete hosszú idő után ismét a közbeszéd egyik központi témájává vált. Az írásban azt állítják, hogy Az oktatási mozgalom 2023 őszéig, a státusztörvény bevezetéséig kitartott, és ezzel a rendszerváltás óta a legnagyobb hatású mozgalommá vált. A megmozdulások hatására egy csapásra egyértelműen megváltozott a kormányzati kommunikáció és a közvélemény is, emellett pedig jól látható mértékű béremelést is sikerült kiharcolni.A kezdeményezés egyik fontos eleme azoknak az embereknek az elismerése, akik személyes kockázatot vállaltak a tiltakozások során. A szerzők emlékeztetnek arra, hogy több pedagógust elbocsátottak, sokan pedig a később bevezetett státusztörvény miatt hagyták el az állami oktatást. Szerintük számos pedagógusnak kellett munkahelyi konfliktusokat vállalnia, miközben a tiltakozásokban részt vevő diákokat is érhették különböző nyomásgyakorlási kísérletek.2022. október 14. Hősök tere tanártüntetésTúry Gergely„Emberek állása és családjaik megélhetése vált bizonytalanná, vagy mentális és fizikális egészségük ment tönkre” – írják. Hozzáteszik, hogy szerintük ezek az emberek mindmáig nem kapták meg azt az erkölcsi elismerést, amelyet kiállásuk indokolna.Az emléknap egyik célja éppen az lenne, hogy megkezdődhessen a gyógyulási folyamat, és méltó módon emlékezzenek meg az érintettekről.A Tanítanék Mozgalom hangsúlyozza, hogy a kezdeményezés nem kizárólag az oktatási tiltakozások résztvevőinek állítana emléket. Több hazai és nemzetközi példát is felsorol a polgári ellenállás történetéből. A szerzők Mahatma Gandhi, Nelson Mandela és Martin Luther King munkásságára hivatkoznak, akik szerintük azt mutatják, hogy a békés ellenállásnak hosszú hagyománya van világszerte.Magyarországról többek között Deák Ferenc passzív ellenállását, a Duna Kör tevékenységét, a Hallgatói Hálózat és az SZFE tiltakozásait, valamint az elmúlt évek különböző demonstrációit említik olyan példaként, amelyek szerintük a civil kiállás hagyományához kapcsolódnak.A szerzők szerint a javasolt emléknap lehetőséget teremtene arra, hogy minden olyan emberről megemlékezzenek, aki demokratikus és békés eszközökkel állt ki az elvei mellett.Évek óta tartanak megemlékezéseket szeptember 30-ánA cikkben szó esik arról is, hogy 2023 óta minden évben megemlékezést tartanak a Kölcsey Gimnáziumnál az elbocsátott tanárok tiszteletére. A Tanítanék Mozgalom most azt szeretné elérni, hogy a dátum országos jelentőségű emléknappá váljon. A szerzők szerint a polgári ellenállás történetének és szereplőinek megőrzése nemcsak a múlt feldolgozása miatt fontos, hanem azért is, mert „a demokrácia alapköve az állampolgárok ellenállása az önkénnyel szemben”.Sürgős kérdésekről egyeztetett Lannert Judit és a Tanítanék MozgalomA sztrájkjog visszaállítása, a tankerületek átvilágítása, az SNI ellátás helyzete – többek között ezekről egyeztetett az oktatási és gyermekügyi miniszter civil szervezetek képviselőivel.