Miközben Európában szinte teljesen eltűntek a klasszikus családi egyterűek, Japánban továbbra is népszerűek a tágas, akár nyolcszemélyes modellek. Most a Suzuki is frissítette egyik legpraktikusabb típusát, a Landyt, amely akár nyolc utast is képes szállítani, miközben fogyasztása egy kisautóéval vetekszik.A 4,7 méter hosszú Suzuki Landy valójában a Toyota Noah testvérmodellje, ezért formavilága eltér attól, amit a márkától megszokhattunk. A frissítés során új hűtőrácsot, áttervezett LED-es fényszórókat és módosított lökhárítókat kapott. A modell egyik legnagyobb újdonsága a nyolcszemélyes kivitel megjelenése. A második sori ülések síneken mozgathatók, így a belső tér könnyen alakítható a család vagy az utasok igényei szerint. Suzuki LandySuzukiA Suzuki ugyanakkor teljesen búcsút intett a hagyományos benzines változatnak. Az új Landy kizárólag a Toyota Priusból ismert 1.8 literes hibrid hajtáslánccal készül, amely 140 lóerős teljesítményt kínál. Az elsőkerék-hajtású változat átlagfogyasztása mindössze 4,2 liter 100 kilométerenként, míg az összkerékhajtású kivitel 4,5 literrel is beéri.A megújult Suzuki Landy Japánban 3,85 millió jenes, vagyis nagyjából 24 ezer dolláros indulóáron került piacra. Ez átszámítva körülbelül 7,5 millió forintnak felel meg, manapság már a legkisebb autók ára mifelénk.