A három barkácsáruházat működtető Bauhaus árbevétele átlépte a 37 milliárd forintot, ehhez 664 milliós nyereség társult. Előbbi 3, utóbbi 170 százalékos növekedésnek felel meg. A nyereség a „zsákban” maradt.

A konkurens OBI-hoz és Praktikerhez hasonlóan növekedéssel zárta a múlt évet a Bauhaus-áruházakat működtető cég. A cég beszámolója szerint a nettó árbevétel 2025-ben meghaladta a 37 milliárd forintot, ami közel 3 százalékos növekedésnek felel meg a 2024-es forgalomhoz képest. A Bauhaus Szakáruházak Kft. adózott nyeresége az egy évvel korábbi összeg majdnem triplájára nőtt: a múlt évre jutó 664 millió forintos profit ugyanis 170 százalékos javulást jelent. https://hvg.hu/kkv/20260601_obi-magyarorszag-2025-eredmenyA kereskedelmi cégeknél fontos kiadási tétel az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ), ez lényegében stagnált, kevesebb mint 27 milliárd forintot tett ki. A bérköltség ugyanakkor 9,5 százalékkal nőtt, így meghaladta a 3,7 milliárd forintot a három áruházat majdnem 300 fős létszámmal működtető vállalatnál. A magyar boltlánc tulajdonosa, a német anyavállalat osztrák leánycége, a Bauhaus Depot menedzsmentje úgy döntött, hogy a tavalyi 664 millió forintos profitot az eredménytartalékba helyezi.