Növekedéssel zárta a múlt évet a Praktiker. A barkácsáruházakat működtető társaság nettó árbevétele 98,5 milliárd forintot tett ki, ez közel 12 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten. A cég közölte, hogy az egyik nyereségmutató, az EBITDA (kamat, adó, értékcsökkenési és amortizációs költségek előtti profit) 34 százalékkal 3,7 milliárd forintra nőtt. A Praktiker tavaly átalakulásról döntött, kft.-ből részvénytársasággá alakult. Előbbi cég tavaly január és október vége közötti időszakra vonatkozó eredményeit még januárban tették közzé. Ebben az intervallumban a boltlánc nettó árbevétele meghaladta a 83 milliárd forintot, az adózott eredmény pedig 944 millió forintot tett ki. A fennmaradó időszakban, azaz év utolsó két hónapjában, amikor már rt.-ként működött a cég, a nettó árbevétel közel 15,5 milliárd forint volt, az adózott eredmény pedig 221,2 millió forintra rúgott. Vagyis az összesített 98,5 milliárd forintos forgalom mellé majdnem 1,2 milliárd forintos nettó profit társult. A vállalat eredménytartaléka a múlt év végén megközelítette a 4,7 milliárdot. A tulajdonos 2,5 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött, azzal, hogy az osztalékfizetés konkrét időpontja meghatározásánál a társaság mindenkori cash-flow helyzetére figyelemmel kell lenni. Mire számítanak? A boltlánc hétfőn kiadott közleménye szerint 2016 óta a Wallis Csoport tagjaként működő, a múlt évben két új áruházat átadó Praktiker piaci részesedése a cég szerint 31,8-ról 33,7 százalékra emelkedéséhez. Flórián László, a Praktiker vezérigazgatója az eredmények értékelve azt mondta, hogy a 2025-ös számok azt mutatják, hogy az áruházak lefedettségének növelése, a vásárlói igényekre, a vásárlók kiszolgálására építő fejlesztések és a működési hatékonyság javítása egyszerre tudják biztosítani a növekedést és a növekvő eredményességet. A Praktiker ezért a jövőben tovább szeretné növelni a földrajzi elérhetőségét és megkülönböztető kiszolgálást, szervizt szeretne nyújtani vásárlói számára, mind a fizikai, mind az online térben. A 2026-os kilátásokról a cég vezetője azt mondta, hogy többéves stagnálás után az otthonteremtéssel kapcsolatos állami támogatási programok – köztük az Otthon Start lakáshitelprogram – és a vásárlói bizalom 2026-ban tapasztalt növekedése élénkíthetik a barkácspiacot. https://hvg.hu/kkv/20260601_obi-magyarorszag-2025-eredmenyAz egyik fő konkurens, az OBI is bővüléssel zárta a múlt évet. Utóbbi lánc nettó árbevétele mindössze 1,2 százalékkal 150 milliárd forintra emelkedett, az adózott nyeresége pedig 2 százalékkal 14,6 milliárd forintra nőtt. Nyitókép forrása: Praktiker
Százmilliárd közelébe ért a Praktiker
Az árbevétel több mint 10 százalékos növekedése mellett közel 1,2 milliárd forintos profit jött össze a Praktikernél, a tulajdonos pedig 2,5 milliárdot venne ki osztalékként.













