A Mercedes 2019-ben mutatta be flagship kategóriás szabadidő-autója, a GLS aktuális második generációját, melyből most Magyarországra is megérkezett a legújabb faceliftes kivitel.Az újdonság alapára 42,8 millió forint, mely összeg ellenében egy 313 lóerős és 650 Nm-es 3 literes 6 hengeres lágyhibrid gázolajos erőforrással szerelt 350 d 4Matic vezethető haza.Ugyanezen hajtáslánc 367 lóerős kivitelével 44,3 millió forinton nyit a 450 d 4Matic, a 381 lóerős 3 literes 6 hengeres lágyhibrid benzines 450 4Matic pedig alaphangon 44,5 millió forintba kerül. Mercedes GLSMercedesMercedes GLSMercedesAz általunk a megújult S-osztályban már kipróbált új 4 literes biturbó V8-cal szerelt 537 lóerős 580 4Matic egyelőre még nem érhető el a kínálatban. A korábbinál jobb minőségű és gazdagabb alapfelszereltségű, USA-ban gyártott újdonság elsősorban csillagfényes fényszóróiról és hátsó lámpatesteiről, megújult hűtőmaszkjáról és átrajzolt lökhárítóiról ismerszik meg.Mercedes GLSMercedesMercedes GLSMercedesAz 5,2 méter hosszú, 1,95 méter széles, 1,82 méter magas és 3,13 méteres tengelytávolságú három üléssoros SUV két új 21 colos és egy új 22 colos AMG felnivel gazdagodott, illetve új fényezések is feltűntek a kínálatban.Az utastérben az alapáron járó Superscreen jelenti a legfontosabb változást, vagyis mostantól az összes GLS műszerfalán három darab 12,3 colos kijelző trónol.Mercedes GLSMercedesMercedes GLSMercedes
Nincs ennél nagyobb Mercedes: Magyarországon a legfrissebb hatalmas GLS
A faceliftes Mercedes GLS szabadidő-autó indulóára nem sokkal 43 millió forint alatt alakul.












