KulcsszavakÖsszegecskeMagyar Péternek Brüsszelben sikerült megállapodnia 6000 milliárd forintnyi befagyasztott uniós forrás felszabadításáról. A pénzeket akkor utalják, ha Magyarország teljesíti a jogállam helyreállítására szabott feltételeket.TöréspróbaMagyar Péterék sincsenek felkészülve arra, milyen gyorsan omlik össze a NER. A Fideszhez köthető vállalkozások olyan mélyen hatoltak be a társadalom és a gazdaság rétegeibe, hogy most a köldökzsinór elvágásával teljes ágazatok és munkahelyek tízezrei válhatnak – legalábbis átmenetileg – a változás áldozataivá.153A fideszes Mediaworks csütörtökön felmondta nyomdai és terjesztői szerződését a 153 éves Népszavával, amely pénteken már nem is jelent meg. A döntés mögött – amint azt a Népszava is elismeri – az áll, hogy lap jelentős tartozásokat halmozott fel. A Népszava sorsa hétfőn dől el, amikor a lap főszerkesztője, Németh Péter találkozik Leisztinger Tamás tulajdonossal.GecigránightDemeter Szilárd kitálalt a NER-es kultúrharcról és a Petőfi Rádió tiltólistáiról is. Közölte, volt egy beazonosítható csúcspolitikus, aki megüzente, hogy elvágja a torkát. Demetert egyszer raportra hívták a Karmelitába, mert elterjedt róla az a szerinte alaptalan vád, hogy Gecigránight címmel éjszakai műsort akar adni a Petőfi Rádióban Fluor Tominak (a cím az előadó Gecigránát című dalára utal).PresszingElőször adott otthont az európai férfi klubfoci legrangosabb eseményének, a Bajnokok Ligája-döntőnek Magyarország. A Puskás Arénában az angol Arsenal mérkőzött meg a francia Paris Saint-Germain csapatával. A közismerten focirajongó Orbán Viktor, a gigászi összegből épült stadion „építtetője” 16 év után először volt kénytelen nem kormányfőként menni nemzetközi meccsre.Volt egy pillanat tegnap éjfél körül, amikor komolyan eszembe jutott, hogy mi lenne, ha kicsit megerőltetném magam, és ébren maradnék még pár órát, hogy megnézzem a Bajnokok Ligája döntőjét, ami itteni (japán) idő szerint éjjel egykor kezdődött. Legutóbb a választás miatt virrasztottam hajnalig, de hát annak mégis nagyobb tétje volt, mint ennek a kirakatmeccsnek. Nem pejoratíve mondom, hogy kirakatmeccs, csak egy kicsit. Hiszen nyilvánvalóan az, annak is kell lennie, ez a nemzetközi klubfutball legfontosabb meccse az évben (bár, mint látni fogjuk, a legfontosabb ritkán a legjobb), egyszóval annak, aki szereti a bőrgömböc rugdalását figyelni, mindenképpen jeles esemény. Kérdés ugyanakkor, hogy mennyiben inkább kirakat már, és kevésbé meccs. Ezt persze csak a találkozó után, visszafelé lehet megítélni, szóval, aki előre fanyalog, könnyen lehet, hogy luftot rúg. Már elnézést a béna poénért. De komolyan, jelentős élményként épült be az én emlékezetembe is némelyik BL-döntő. Persze a Liverpool–Milan 2005-ben, mint generációs esemény, vagy korábbról a Bayern–Manchester United. Solskjær arca, másfelől Effenbergé, ugye-ugye! És hát voltak szörnyűségek is. Milan–Liverpool, két évvel a legendás meccs után, mint annak a paródiája. Vagy a Milan–Juve 2003-ban. Az Ibolya presszóban láttam, iszonyú szenvedés volt, pedig elég sok alkohollal próbáltam elviselhetővé tenni, hiába. Hogy mikor volt az utolsó, amit igazán élveztem? Nemigen tudom megmondani. Talán 2015-ben a Barca–Juve, de azért se tenném már tűzbe a kezem. Van itt valami elcsúszás ezekkel a döntőkkel. Tavaly is mi volt? Hagyjuk. Vagy tavalyelőtt? Aki a Dortmund ellenében annak (!) a Realnak tudott örülni, az annyit is ér. Egyszóval végül mégsem éreztem a belső presszinget, hogy ezt most mindenképpen látnom kéne, nyugovóra is tértem, és alighanem igazam volt.Meg hát, tegyük hozzá, másnap reggel kilenckor (megint csak itteni idő szerint) egy számomra sokkal kedvesebb dolog kezdődött sporttéren, tehát inkább arra koncentráltam. Nyugati főcsoportdöntő, hetedik meccs, NBA, Oklahoma City Thunder kontra San Antonio Spurs. Nem fogadtam volna sok pénzben meg a Spurst, de valahol reméltem, hogy Wemby, a francia-kongói és kicsit már amerikai csodagyerek összeszedi magát. És bassza meg, megcsinálta! Egy jelenés volt a maga szerény 226 centijével és iszonyú végtagjaival a pálya minden szegletében. A regnáló bajnok ellen, az immár kétszeres MVP Shai Gilgeous-Alexander saját pályáján, igazi törésteszt volt, és úgy siklott át rajta, mint kés a vajon. Ha ez a gyerek nem csinál San Antonióban új dinasztiát, megeszem a Golden State-baseball-sapkám. DE, és ez egy nagy de, ne idén kezdje még, ezt kérem! Ebben az évben még hadd nyerjen a Knicks, please, aztán jövőre mehet a Spurs, és azt is imádni fogom, ha tíz évig nem lesz más bajnok, csak most még legyen az a New York, annyira megérdemelné az a csapat!Mindezt lábjegyzetként mondom csupán. A BL-döntő helyére, az UEFA ellenében, a VIP-páholy népével szemben. Miközben nem, szerintem nem baj, hogy Budapesten volt ez a meccs, sőt, nagyon örülök neki, hogy úgy volt itt, hogy azok, akik nagyon szerettek volna vele villogni, már a szőnyeg alatt vannak nagyrészt. Mert persze sajnálom én is azt a nem olyan sovány összegecskét, amit elpattintott a stadionra az ország, amikor annyi másra lehetett, sőt kellett volna, csak hát azt is gondolom ugyanekkor, hogy valahol van létjogosultsága egy (!) ilyen stadionnak egy európai országban. Inkább ennek van, mint a Nagyerdei stadionnak, hogy kicsit hazabeszéljek. És pláne inkább ennek, mint a Pancho Arénának, ami a világ szégyene (őszintén remélem, és kicsit talán hiszem is már, hogy hamarosan egy szörnyű emlékmű lesz az egész). És azokkal a közösségi térbeli ismerőseimmel sem értek egyet, akik szerint gáz, hogy ez az egész téma előjött megint, hogy ismét a fociról van szó, hogy Magyar Péter is kiment, hogy nem egy biokertészet van a Puskás helyén, satöbbi. Az elitizmusnak meg az intellektuális fanyalgásnak is legyen már határa! Itt még a nacionalista melldöngetéssel sem kell bajlódni, mint a válogatott meccsek esetén olykor (ebben a régióban émelyítően gyakran), ez klubfoci, itt máshol van, és másféle kutya elásva. De el is engedem már ezt a dolgot, hiszen, mint mondtam, nem láttam a meccset. Hála istennek. Nemsoká úgyis alaposan ki fogom inni a szar meccsek bürökpoharát, hiszen mindjárt indul a világbajnokság. Negyvennyolc csapattal. Mondom még egyszer, negyvennyolccal. Amerikában. Szodoma és Gomorra lesz, csak unalmasabb verzióban. Ennyi erővel 153 csapatot is be lehetett volna passzírozni a programba, talán egyszer eljutunk addig is. Miközben persze lehet, hogy tévedek, és Katar vagy Üzbegisztán, netalántán Curaçao aranylábú fiai odaszögeznek majd a képernyőhöz.Hogy mindezek után még egy szó kimaradt a szövegből, mégpedig a gecigránight, arra nem lehet mentségem. Nincs is. Hacsak az nem, hogy már semmi kedvem Demeter Szilárdot látni, hallani, egyáltalán, gondolni arra, hogy van ilyen nevű ember. Volt. Legyen ez elég. Így is bőven több szót pazaroltunk rá oly sokan az elmúlt években, hogy újabbakat már végképp nem érdemel.Inkább tízszer az Arsenal–PSG, mint egyszer a Demeter-interjú.Vagy inkább egyik sem, ha azt lehet.Térjünk nyugovóra, legyen könnyű nekünk az éjszaka.