Néhány nappal ezelőtt a Kreml egyik szócsöve a Moszkovszkij Komszomolec hírportál arról írt, hogy Oroszország a történelem során több olyan súlyos vereséget szenvedett, amely után – a reformoknak köszönhetően – fényes győzelmek születtek. Az elemzők ezt annak a jelének vették, hogy az orosz vezetés az egyre nagyobb veszteségeket hozó ukrajnai háború lezárását fontolgatja és megkezdte a közvélemény felkészítését egy Kijevvel kötött kompromisszumra. A mai orosz viszonyok között igencsak bátor cikk mostanra elérhetetlenné vált, ám az internet ebben az esetben sem felejt.

A társadalom inkább a győzelmekkel büszkélkedik, és nem szívesen emlékszik a vereségekre; ha ezek mégis az emberek eszébe jutnak, akkor természetes keserűséggel gondolnak rájuk. Pedig Oroszországban éppen a vesztett háborúk és a megalázó fegyverszünetek vezettek rendszeresen új áttörésekhez, reformokhoz és – bármilyen meglepő is – új győzelmekhez– írta a lap akkor, amikor egyre nagyobb veszteséget okoz az Ukrajna ellen kezdett, három naposra tervezett, ám már ötödik éve tartó háború. A szerző, Ivan Krasznov, a kormányzatot támogató civilszervezeteket tömörítő moszkvai társadalmi kamara tagja szerint egyetlen katonai vereség, egyetlen „gyalázatos béke” sem rombolta le Oroszországot, hanem éppen ellenkezőleg: erősebbé tette, és végül az ország határainak kiterjesztéséhez és pozícióinak megerősítéséhez vezetett. Emlékeztetett az Oroszország elleni mongol invázióra is, amelynek következtében az ország mintegy 300 évig idegen uralom alatt nyögött. „A leigázott nép azért volt képes kivívni a szabadságot, mert a mongol megszállás volt az, amely véget vetett az orosz fejedelemségek szuverenitásának, annak a rendszernek, ami ott élő népek számára rosszabb volt, mint bármilyen külső beavatkozás” – írta a szerző, aki szerint Oroszország éppen a megszállás éveiben változott meg úgy, hogy végül megerősödve, egységes államként rázta le az igát.Az archivált cikkben más történelmi események is szerepelnek – egyebek mellett Nagy Péter cár és a svéd királyság viszonyának alakulása – ám valamennyi példa azt mutatta, hogy a kudarcok valóban győzelmeket hoztak.Ukrajna, avagy a ki nem mondott párhuzam