A hétvégi tárcasorozatunkban ezúttal ismét Péterfy Gergelyt kértük meg, hogy öt kulcsszót felhasználva dolgozza fel az elmúlt hetet. Neki a korábban 16 éven át mindenhonnan felhangzó, megfontoltan vontatott, alattomosan fenyegető brekegés jutott eszébe.
Péterfy Gergely
Napok óta egy olyan körmondat gomolyog a fejemben amelyet egy szép, bár talán kissé régimódi regényben tudnék elképzelni - amelyet most nem valószínű, hogy meg fogok írni, mert más dolgok érdekelnek -, és ebben a futamban, amely beakadt a fejembe, vagy amelybe beakadt a fejem, a hős a Kárpát-medencét évtizedeken át betöltő brekegésen gondolkodik. Így valahogy:Orbán Viktor Magyarországán a brekegés volt a legszörnyűbb, gondolta a férfi. Abban a 16 vagy 20 vagy 22 évben az volt a legszörnyűbb, hogy nem lehetett elmenekülni a brekegés elől, ha taxiban ült, ha YouTube-on nézett valami tutorial-videót, ha bekapcsolta a tévét, ha végigment az utcán, ahol a nyitott ablakokból rádió szólt, mindenhonnan felhangzott az a megfontoltan vontatott, alattomosan fenyegető brekegés, amelyben gyerek- és ifjúkorának legszörnyűbb és legvisszataszítóbb brekegés-emlékei egyesültek, szuperbrekegés- és brekegés-esszenciaként, a KISZ-titkárok, a politikai tisztek, az iskolaigazgatók, a párttitkárok a Tsz-elnökök, az egész szürke és pitiáner kádári Magyarország brekegéskultúrája, brekegésvircsaftja, amelyet a pannon lapályon hangoskodó minden levelibéka, varangy, unka, kecskebéka, tavi-, erdei-, gyepi- és mocsári béka és mindenféle egyéb békafaj tökélyre fejlesztett a szovjeturalom évtizedei alatt, hogy aztán ezt a sok kis önmagában is tökéletes szólamot egyetlen szuperbéka egyesítse egyetlen kikerülhetetlen szuperszólamban.
