A Mercedesek kemény harcát hozó sprint után pár órával gurult ki a Kanadai Nagydíj szombati időmérőjére a mezőny. A rövid futam csatái ellenére senki se törte össze az autóját, így mindenki neki tudott vágni az időmérőnek.Az első szakaszt is többé-kevésbé egyben megúszták, bár Lance Stroll ugyanott nyírt füvet, mint ahol pénteken a másik Aston Martinnal Fernando Alonso a falba állt, Oliver Bearman Haasa elpotyogtatta a burkolat egy részét, Charles Leclerc pedig a bajnokok fala előtti lassító kerékvetőjével röptette meg egy kicsit a Ferrariját. A monacóit be is hívta a csapat egy ellenőrzésre a Q1 vége felé.Nem meglepő módon a két Cadillac és a két Aston Martin döcögött be az utolsó négy rajthelyre. Mellettük Esteban Ocon (Alpine) és a sprintidőmérőt kihagyni kényszerülő Alex Albon (Williams) volt az első hat kieső között.Úgy tűnt, a felhős idő miatt hidegebb aszfalt többeket megtréfált, a második szakaszban látványosan gyakoriak voltak az elfékezések. „Mintha jégen vezetnék” – panaszkodott Max Verstappen. A Red Bull másik pilótájának sokkal jobban sikerült alkalmazkodnia: Isack Hadjar zárta az élen a Q2-t, mögötte a hétvégén általában lelkes nyilatkozatokat adó Lewis Hamiltonnal és az egyéni címvédő Lando Norrisszal (McLaren). A két Audi, Liam Lawson (Racing Bulls), Pierre Gasly (Alpine), Carlos Sainz (Williams) és Oliver Bearman (Haas) esett ki a második szakaszban.A Mercedesek csak a 4.-5. helyen zárták a Q2-t, és az utolsó szakaszt se kezdték jobban. Az összetettben vezető Kimi Antonelli fél perccel a vége előtt az élre ugrott, de a jobban küszködő George Russell az utolsó pillanatban befurakodott az első helyre alig hét százados előnnyel. A második sort a McLarenek foglalják el, Norris a végén is hozni tudta a Q2-es harmadik helyét.