XIV. Leó az első pápa, aki ellátogat a Nápoly melletti „Tűzföldre”, melyet a helyi bűnszervezet évtizedeken át mérgező és veszélyes hulladék tárolására használt.

Az egyházfő szombaton, helikopterrel teszi meg az utat a Vatikánból Acerrába.

Az 58 ezres város a Terra dei fuochi, vagyis a Tüzek földje néven ismert területen fekszik. A kifejezéssel a kétezres évek elejétől a dél-olaszországi Campania tartomány térségét jelzik, ahol a camorra bűnszervezet nagy mennyiségű, kiemelten veszélyes és mérgező hulladékot tárolt vagy ásott el.

Már Ferenc pápa is fel akarta keresni az ott élőket, de a korábbi egyházfő látogatása a pandémia miatt elmaradt.

XIV. Leót a helyi egyházi és állami hatóságok képviselői várják, és a lakosok, köztük a súlyos környezetszennyezés miatt meghalt gyerekek és fiatalok szülei.