Sárfányárus mutatja portékáját egy kasmíri üzletben – Fotó: Nasir Kachroo / NurPhoto / AFPAz közismert, hogy október végén szüretelik a birsalmát, és hogy ilyentájt van a sütőtökszezon is. Ám az kevésbé van a köztudatban, hogy ekkor érdemes leszedni a sáfrányt is – legalábbis a Magyar Sáfránytermesztők Szövetségének állásfoglalása szerint. Sőt, jó eséllyel a lila virágát látva nem is biztos, hogy rögtön rávágnánk, hogy sáfrányt, latin nevén Crocus sativust látunk, mert a köztudatban a sáfrány sárga, még színárnyalatot is elneveztek róla (arról meg egy madarat). De van egy ennél is fontosabb tulajdonsága:a sáfrány állandó jelzője, hogy a világ legdrágább fűszere.A legnemesebb faj egy grammjáért tízezer forintot is elkérhetnek, amiből könnyű kiszámolni, hogy a kilója elérheti a tízmillió forintot, de az egyszerűbb változatok kilóára is több millió forint. Előfordult, hogy drágább volt, mint egy kiló arany, de ebben a képzeletbeli versenyben az arany nagyon beleerősített az utóbbi években, és bár mostanában épp nagyot zuhant az árfolyama, így is 40 milliónál többet kell fizetni egy kilós rúdért.A sáfrányt háromezer éve ismeri és használja az emberiség. A nevét az araboktól kapta, ezzel is a sárga színére utaltak. Eleinte ruhák festését végezték vele, az ókorban a sárga és a vörös textil szinte biztosan kapcsolatba került sáfránnyal. Az ókori források azt is feljegyezték, hogy Kleopátra fáraó hitt abban, hogy fiatalon és feszesen tartja a bőrét a növény, ezért előszeretettel rakta a fürdővizébe. Nagy Sándor hadvezér a bort ízesítette az édesen kesernyés sáfránnyal. De van olyan hatóanyaga is, ami segíti a sebek kezelését. A kínai gyógyászatban is kiemelt helyen szerepelt már időszámítás előtt. A nemi vágy fokozásában is szerepet játszott a múltban.Azt, hogy fűszerként pontosan mikor használták először, nem könnyű rekonstruálni, de Mátyás király udvarában már egészen biztosan jelen lehetett. A Német-római Birodalomban sáfrányhitelesítő hivatalok voltak a 15. században, és a visszaemlékezések szerint halálbüntetésre ítélték, aki hamisította vagy ellopta.Az 1830-as évek magyar folyóirataiban is van szó a sáfrányról mint a magyar konyha egyik jellegzetes fűszeréről. Találtunk olyan cikket 1895-ből, A kert című lapban, amiben azt írták, hogy már visszaszorulóban van, mert kezdi átvenni a helyét a pirított sárgarépa vagy a friss és a szárított paradicsomalma, azokkal adnak helyette színt az ételnek. Aztán mégsem ment ki a divatból: van, aki a húslevesnek mindmáig a sáfránnyal ad aranysárga színt, a spanyolok a nemzeti ételükbe, a paellába teszik, a franciák pedig elsősorban halak ízesítéséhez használják.Sáfrányszüret Iránban – Fotó: Morteza Nikoubazl / NurPhoto / AFPÉs hogy miért olyan drága? Részint mert nagyon kényes növény: a virága három vörös bibeszálát szárítják ki a fűszerhez, és egyes források szerint egy kiló szárított sáfrányhoz legalább nyolcvanezer virágra van szükség. A Magyar Nemzeti Levéltár viszont arról számolt be, hogy még ennél is több, százötvenezer virág kell egykilónyi fűszer előállításához. Emellett a bibék kiszedését nem lehet gépesíteni, és meghatározott napszakhoz kötött, hogy mikor választják le. Ráadásul mivel kis mennyiségben is mérgező, egy munkás nem is dolgozhat vele nyolc órán át.A legnagyobb sáfránytermelő ország jelenleg Irán, de Indiában is nagy ültetvények vannak. Angliába a 14. századba került, a franciák, a spanyolok és az olaszok is használják – Magyarországon jelenleg Úrhida környékén van a legnagyobb ültetvény.A sáfrány egy másik típusa, a szeklice (Carthamus tinctorius) persze koránt sincs aranyárban, de fontos különbség, hogy míg a Crocus sativus pázsitlevelű hagymás évelő, a sárga színű szeklice az őszirózsafélék családjába tartozik, és nem hagymáról szaporodik.