A Mol tiszaújvárosi Olefin-1 üzemében a nagy leállás utáni indításakor robbant fel egy kompresszor péntek reggel. Jelenlegi információk szerint egy ember meghalt, kilencen pedig megsebesültek. A helyi önkormányzat előzetes információi szerint egy pirogáz benzin vezetéknél történt a baleset, ezt nem sokkal később a katasztrófavédelem is megerősítette.

Az eset kapcsán a Népszava a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnökét, Székely Tamást kérdezte. A VDSZ elnöke hangsúlyozta, a robbanás pontos oka még nem ismert. Hogy mi és miért történt, azt szakértői vizsgálat fogja kideríteni. Azonban tapasztalataik szerint a halálos áldozattal és súlyos égési sérülésekkel járó eseekt általánosságban is komoly strukturális kockázatokra hívják fel a figyelmet.

Ha túlterheltek a dolgozók, könnyebben megtörténik a baj

Hozzátette, iparági tapasztalatok szerint a technológiai balesetek jelentős része mögött a dolgozók túlterheltsége áll. Az akár veszélyes mértékű létszámhiány egyaránt jelen van a vegyiparban, a gyógyszeriparban és az autóiparban is. A cégek a feszített munkaerőpiaci helyzet és a költségcsökkentési kényszer miatt végletekig kicentizett létszámokkal dolgoznak.

A megfeszített környezetben különösen kritikusnak nevezte a hazai nagyüzemekben – így Tiszaújvárosban is – elterjedt 12 órás műszakrendet, például a reggel 6-tól este 6-ig tartó, két nap munka, egy nap pihenő beosztást.