A hír nem fogja megrázni a Manchester City drukkereit, mivel az angol sajtó már a hét elején megszellőztette, hogy Guardiola az Aston Villa elleni idényzáró bajnokin irányítja utoljára a csapatot.

Az 55 éves Guardiola idén az FA Kupát, valamint a Ligakupát is megnyerte csapatával, amely ezüstérmes lett a bajnokságban az Arsenal mögött. A Guardiola-érában a Manchester City összesen 20 trófeát kaparintott meg, többek között hatszor lett aranyérmes a Premier League-ben, és vele lett először BL-győztes.

Semmi sem tart örökké

Ne kérdezzék az okot, hogy miért távozom. Nincs oka, de mélyen belül érzem, hogy itt az idő. Semmi sem tart örökké, ha így lenne, akkor mindig a klubnál maradnék

– mondta Guardiola, akinek egy év még hátravolt a szerződéséből, de a vezetőség most kénytelen új edző után nézni, és az első számú jelölt az az Enzo Maresca, aki Guardiola mellett már dolgozott a klubnál.