A Manchester City megerősítette, hogy Pep Guardiola, a csapat vezetőedzője tíz év után, a szezon végeztével távozik a klubtól. A spanyol tréner ez idő alatt húsz trófeát nyert a csapattal, ám a szerződéséből még lenne vissza egy év. Bár a jövőben nem Guardiola – hanem várhatóan Enzo Maresca – lesz a City vezetőedzője, teljesen nem hagyja el a City Football Groupot: globális nagyköveti szerepet tölt majd be. Új pozíciójában szakmai tanácsaival támogatja majd a csoporthoz tartozó klubokat, emellett különféle projektekben és együttműködésekben is közreműködik.A Manchester City bajnoki sorsa kedden dőlt el, miután a csapat csak 1–1-es döntetlent játszott a Bournemouth vendégeként, ezzel behozhatatlan lett a hátránya a listavezető Arsenallal szemben. Az Ágyúsok 22 év után lettek ismét bajnokok. https://hvg.hu/elet/20260521_nick-hornby-arsenal-bajnoki-cim-focilaz-bajnokok-ligaja-dontoA másik manchesteri csapatnál, a Unitednél Michael Carrick folytatja: 2028-ig szóló szerződést írt alá – adta hírül hivatalos honlapján a klub.A korábbi angol válogatott középpályás januárban tért vissza a csapathoz vezetőedzőként, és rögtön megnyerte a hónap edzőjének járó díjat a Premier League-ben, miután az első két mérkőzésén legyőzte a Manchester Cityt és az Arsenalt.Irányításával a United a bajnokság harmadik helyén végzett, és kivívta a BL-indulást, 16 mérkőzésből 11 győzelmet aratva – Carrick érkezése óta ők gyűjtötték a legtöbb pontot a PL-ben.Szintén friss hír, hogy Álvaro Arbeloa megerősítette: távozik a Real Madrid kispadjáról. A spanyol tréner igennel felelt arra az újságírói kérdésre, hogy az Athletic Bilbao elleni szombati zárófordulós bajnoki lesz-e az utolsó találkozója a királyi gárda kispadján. Egyben hozzáfűzte, készen áll az új kihívásokra. „Remélem, hogy ez csak egy »később találkozunk« lesz, mivel ez mindig is az otthonom volt, számos különböző szerepkörben húsz évet töltöttem már a Real Madridnál. Ez lesz most a záró mérkőzésem a csapat trénereként. Nem tudom, hogy az életemben is az utolsó lesz-e, sosem tudhatjuk. Igyekszem kiélvezni” – mondta.A Real Madrid január 12-én jelentette be a spanyol Xabi Alonso távozását, aki a szezon kezdete előtt vette át a vezetőedzői posztot. Helyére honfitársa, Arbeloa került, akinek irányítása mellett a fővárosi alakulat második helyen zár a spanyol bajnokságban, a Bajnokok Ligájában a negyeddöntő, a Király Kupában – Arbeloa bemutatkozó mérkőzésén – a nyolcaddöntő jelentette a végállomást az együttes számára.Sajtóhírek szerint a jelenleg a Benficánál dolgozó José Mourinho térhet vissza a Real Madridhoz, amelynél 2010 és 2013 között már dolgozott.
Guardiola és Arbeloa távozik a csapatától, Carricket kinevezték a Manchester Unitednél
Elindult a mozgolódás a sztárklubok kispadján, pedig még véget sem ért a szezon.











