A Magyar Hang írta meg, saját tapasztalata alapján, hogy milyen új fizetési kötelezettség nehezítheti meg a nyomtatott lapok kiadóinak működését – a napokban milliós számlát kaptak a Lapkeren keresztül, de végső soron a Mohutól. Mint kiderült, az eladatlan példányok Mohu általi elszállításáért, hasznosításáért kell fizetni januártól, kilogrammonként 143 forintot. A Mohu ezt a Lapkernek számlázza, a Lapker meg továbbszámlázza az érintett kiadóknak.

Ez annál is meglepőbb, mert korábban ennek az ellenkezője volt a gyakorlat – a papírgyárak szívesen gyűjtötték be az eladatlan példányokat az újságoktól, és még fizettek is érte, ami éves szinten jelentős (százmillió forintot közelítő) tétel lehetett.

A lap azt írta: tudnak olyan napilapról, amelynél havonta két és fél millió forintos nem várt költséggel szembesültek, a nagyobb kiadóvállalatok szintjén pedig akár havi tízmillió forintot is meghaladó lehet az extra kiadás. Ez véleményük szerint több médiaorgánum esetében az utolsó szög lehet a koporsóban, mert a nyomtatott sajtó piaca világszerte szűkül, hirdetések nem nagyon jelennek meg, és egyre nehezebb fennmaradni.

Nincs kibúvó, fizetni kell a Mohunak

Az új helyzet ráadásul lefele tartó spirált indíthat el a nyomtatott lapok piacán a Magyar Hang szerint: