Bokorba rángattak, majd brutálisan összevertek és szexre kényszerítettek egy nőt Tatabányán. A a Tatabányai Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntette és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt felelte, hogy az ügyészség 4 év 6 hónap börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást kért a férfira arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a tettét, és lemond a tárgyalás jogáról is.

Bokorba rángatta

A vádirat szerint az ittas állapotban lévő férfi 2024. november 24-én hajnalban összetalálkozott Tatabányán a későbbi áldozatával. Belemarkolt a nő hajába, és berángatta egy ház előtti bokorba.

A férfi egy késsel fenyegette a nőt, akivel annak akarata ellenére szexuális cselekményt végzett. A nő eközben segítségért kiabált, emiatt az elkövető felhagyott a szexuális cselekménnyel. Ezután a férfi dühében ököllel többször is megütötte és megrugdosta a nőt. Az áldozat a bántalmazás során három hónap alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.