Berángatott egy 16 éves fiú egy védekezésre képtelen 14 éves lányt az egyik kaposvári áruház fiú vécéjébe, és szexuális erőszakot követett el rajta. A Kaposvári Járási Ügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a fiúval szemben.

Mónok Andrea, a Somogy Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt felelte, hogy az ügyészség három év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést, és négy év közügyektől eltiltást kért a bűncselekménnyel vádolt fiúra.

A 16 éves fiú tavaly februárban találkozott Kaposváron az ismerősei társaságában lévő 14 éves lánnyal. A fiatalok az este folyamán nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak, amitől a lány úgy berúgott, hogy a társainak kellett fognia a magáról alig tudó lányról séta közben.

Szexuális erőszak

A fiú elhatározta, hogy szexuális kapcsolatot fog létesíteni a kiszolgáltatott állapotú lánnyal, ezért igyekezett a közelébe férkőzni, és további alkoholos itallal kínálta. Amikor egy nyilvános illemhely közelében jártak, akkor a fiú behúzta a lányt az egyik fülkébe, ahol az érdemi ellenállást kifejteni nem tudó lánnyal szexuális cselekményt végzett.