Azt szeretné, hogy az ország partnerei érezzék úgy, hogy Magyarország újra megérkezett Európa szívébe. Világos érdekekkel, határvonalakkal – és kompromisszumkészséggel – többek közt erről beszélt Orbán Anita külügyminiszter a Válasz Online-nak adott interjújában. A miniszter azt ígérte, hogy profi csapatot építenek, és nem lesznek tisztogatások, „nincs olyan szabály, hogy ki az összes futsalossal!”.A külügyminiszter azt mondta, hogy a miniszteri dolgozószobát már átnézték a minisztériumban, és és nem találtak semmit. „Haladunk szobáról szobára, ám a fizikai vizsgálat csak egy része az átvilágításnak: az apparátus és az IT rendszer is sorra kerül.” A magyar diplomácia megújításával kapcsolatos ígéretéről azt mondta, hogy ez hosszú távú dolog, de fontos: nem a hangerő számít. „Nem szólunk be nagyköveteknek, nem jelenünk meg rövidnadrágban.” Példának hozta, hogy múlt héten meghívta az összes Budapestre akkreditált diplomáciai képviselet vezetőjét és állománygyűlést is tartott. Ezekre 12 éve nem volt példa a Külügyminisztériumban.„Természetesen nem az. Lehetett ugyanis az eskü szellemében dolgozni Szijjártó Péter alatt is” – mondta arra a kérdésre, hogy kizáró ok-e, ha valaki végigdolgozta Szijjártó Péter 12 évét a külügyben. „Nem fogunk tisztogatni; nincs olyan szabály, hogy »ki az összes futsalossal!«. Olyan szabály viszont van, hogy professzionális diplomáciai csapatot építünk” – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy korábban Szijjártó Péter korábbi futsalos csapattársai is pozíciókat kaptak a minisztériumban.Ukrajna és Magyarország kapcsolatáról azt mondta a miniszter, hogy nyitottak a kétoldalú kapcsolatok rendezésére, de ehhez kell a kárpátaljai magyarok jogainak rendezése. „A kárpátaljai magyaroknak döntő szavuk lesz abban, Kijev részéről mit tud a kormány elfogadni, és mit nem. Türelmet szeretnék kérni, mert tényleg most kezdődött csak a közös érdemi munka az ukrán partnerekkel” – mondta.„Miért nem jöttek az uniós pénzek? Mert ellopták őket. Pont. Annyit kell biztosítanunk, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő” – fogalmazott az EU-s pénzek hazahozataláról. Szerinte a kifejezetten pozitív az Európai Bizottság munkatársainak hozzáállása, ők is tudják, hogy a magyar embereknek járnak ezek a források, és látják a gazdaságunk állapotát is. „Hatalmas apparátus dolgozik azon, hogy ezt az utolsó eurócentig haza tudjuk hozni. A magyar diplomácia bilaterális utakon – az egyes fővárosokban – igyekszik ezért küzdeni.”Orbán Anita 2010 és 2015 között Magyarország energiabiztonságért felelős utazó nagykövete volt. Erről azt mondta, hogy 2014 elején-közepén vált világossá, hogy az orosz energiafüggés fenntartása lenne az egyik fő feladata. Nagyon zavarta Paksról hozott döntés. „Utána már látszott, hogy csúszunk egyre lejjebb. 2015 eleji távozásomat jócskán megelőzte, hogy tájékozódtam a kormányon kívüli pozíciókról” – mondta.Az interjúban több másik témát is érintettek.Oroszország fontos régiós szereplő, amellyel pragmatikus viszonyra törekszik az ország, így nem kizárt egy Orbán-Lavrov találkozó.Az orosz, illetve egyéb országok befolyásáról szóló jelentést a hamarosan hivatalba lépő államtitkárok készítik majd, nyáron nyilvánosságra hoznák az első eredményeket.A magyar EU-s politikáról úgy fogalmazott, hogy „az EU-huszonhatoknak nem azon kell majd dolgozniuk, hogy kikerüljenek egy teljesen irracionálisan viselkedő huszonhetediket”.A Beneš-dekrétumok ügyében kiindulási pozíciójuk a földelkobzások beszüntetése és a dekrétumok megkérdőjelezését börtönnel büntető törvény visszavonása. A témában a júniusi Európai Tanácson egyeztet majd Magyar Péter és Robert Fico.Orbán Anita szerint Magyarország egyes számú biztonsági szövetségese a NATO, és ez így is marad. „Ettől még fejlesztenünk kell az önálló európai védelmi képességeket.”
Orbán Anita: Nem a hangerő számít, nem szólunk be nagyköveteknek, nem jelenünk meg rövidnadrágban
Az új külügyminiszter arról beszélt, hogy nem terveznek tisztogatást, nincs olyan szabály, hogy „ki az összes futsalossal”, de olyan van, hogy profi diplomáciai csapatot építenek.













