Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója szerint az elsők között merült fel a neve az oktatási minisztérium államtitkári pozícióival kapcsolatban, hivatalos felkérést azonban végül nem kapott. A kormány cáfolta Pilz értesüléseit.
Az Eduline megkeresésére Pilz azt mondta: információi szerint Lannert Judit gondolkodott benne lehetséges jelöltként. Arra a kérdésünkre, hogy vállalt volna-e egy ilyen pozíciót, úgy fogalmazott: „elgondolkozott volna a dolgon”. Ezzel kapcsolatban megkerestük a kormányt is, ahonnan azt a választ kaptuk:Pilz Olivér neve sem merült fel a pozícióra. A Minisztérium személyi döntéseiről a nyilvánosságot minden esetben tájékoztatjuk. Jelenleg a szervezet felállítása, és az oktatási, gyermekügyi feladatok felelős előkészítése zajlik.Pilz a Tanítanék Mozgalommal kapcsolatban arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban többször próbáltak kapcsolatba lépni a minisztériummal egyeztetés céljából. Mint mondta, ez a folyamat már hónapok óta zajlik, és már a választások előtt is keresték az együttműködés lehetőségét.„Konkrét választ most kaptunk először” – fogalmazott Pilz, hozzátéve, hogy nemrég Szűcs Anna, az oktatási bizottság elnöke kereste meg őket egyeztetés céljából.Szerinte a Tanítanék Mozgalomnak jelentős szakmai tapasztalata és olyan kidolgozott anyagai vannak, amelyeket szívesen megosztanának a döntéshozókkal. Úgy véli, fontos lenne, hogy a civil szereplők véleménye is megjelenjen az oktatásirányításban.Ha a pedagógusok nem érzik magukénak a változásokat, akkor azok igazán csak papíron fognak megmaradni – mondta.Pilz szerint a közeljövőben olyan oktatási változások is jöhetnek, amelyeket nehéz lesz értelmezni és amelyek magyarázatra szorulnak majd. Úgy látja, ebben a Tanítanék Mozgalom közvetítő szerepet tölthetne be a terepen dolgozó pedagógusok és az oktatásirányítás között.„Ha egy kormány nem foglalkozik az oktatással, akkor előbb-utóbb a kormány bukása járulékos veszteség kell hogy legyen”Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója szerint a kormányváltás nemcsak politikai fordulat, hanem egy évtizedes oktatási válság következménye is. Véleménycikkében arról ír: a rendszer saját maga alatt vágta a fát, amikor elhanyagolta az oktatást – és ezzel végső soron a saját bukását készítette elő.












