Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.

Lannert Judit Facebook-posztban mutatta be az új államtitkárt, Naderi Zsuzsannát. A közgazdász, közgazdász-tanár és okleveles könyvvizsgáló pályája során a köz-, a magán- és a nonprofit szektorban is dolgozott. Intézményfejlesztési és vezetői munkájában az együttműködésre, a gyakorlati megoldásokra és a hosszú távú gondolkodásra épített.Lannert Judit a bejelentésben azt írta, hogy különösen fontosnak tartja, hogy az új államtitkár jól ismeri egyszerre az iskolák és a vállalkozások világát is. Szerinte a jövő szakképzésének egyszerre kell szolgálnia a fiatalok boldogulását és a gazdaság valós igényeit, ehhez pedig olyan vezetőkre van szükség, akik képesek összekötni az oktatást és a munkaerőpiacot.Naderi Zsuzsanna a kinevezés kapcsán azt mondta, hogy a tanuló- és tanulásközpontú oktatásban, valamint az együttműködés kultúrájában hisz. Hozzátette, hogy: A szakképzésben stabil jogszabályi és intézményi alapokra építhetünk, miközben fontosnak tartom a diákok nagyobb bevonását és az adatalapú döntéshozatal erősítését. Az oktatókat pedagógiai és módszertani eszköztáruk fejlesztésében és bővítésében szeretnénk támogatni.Szerinte az egész életen át tartó tanulást és az életpálya-tervezést a szolgáltatások fejlesztésével lehet támogatni, ehhez pedig elengedhetetlen a gazdasági szereplőkkel való szoros együttműködés.A minisztérium közleménye szerint Naderi Zsuzsanna három felnőtt gyermek édesanyja, ezért személyes tapasztalatai is vannak azokról a kihívásokról, amelyekkel a fiatalok és családjaik szembesülnek a pályaválasztás és a munka világába való belépés során.Egy gyógypedagógus-közgazdász Lannert Judit első államtitkáraAz oktatási miniszter a következő napokban jelenti be az államtitkárait.