„A mai bécsi tárgyalások után közvetlenül megegyeztem az osztrák üzem tulajdonosával. Holnaptól teljesen leállítják a Magyarországra irányuló értékesítést” – jelentette be csütörtök este Gajdos László élő környezetért felelős miniszter, ami azt jelenti, hogy ígérete szerint a mai naptól kezdve nem érkezik több azbeszttel szennyezett kő Magyarországra a nyugati szomszédunktól.
A következő lépés a már leterített kőzet áratalmatlanítása Nyugat- Magyarországon, és a lakosság egészségének védelme
– tette hozzá a bejelentésében Gajdos, megjegyezve azt is, hogy úgy sikerült megállapodniuk a Magyarországra irányuló értékesítés leállításáról, és a közvetlen veszély elhárításáról, hogy nem kellett a bányák bezárását kezdeményezniük.
Gajdos Lászlónak ez volt az első dedikált feladata azt követően, hogy hivatalosan is a Tisza-kormány élőkörnyezetért felelős minisztere lett. Gajdos a miniszteri megbízólevele átvételét követőe napokban személyesen tartott terepszemlét az ország nyugati részén, az azbesztszennyezéssel sújtott területeken. Három megyében több mint 300 helyszínt azonosítottak. A miniszter hangsúlyozta, a felelősök megkeresése is céljuk, akiken be fogják hajtani a kármentesítéssel járó költségeket.












