Közleményük szerint felvették a kapcsolatot az élő környezet minisztériumával, amelynek vezetője azt üzente, azonnali hatállyal fejezzék be a környezetkárosító tevékenységet.

„A BYD kiemelt jelentőséget tulajdonít a környezetvédelemnek a gyárak építése és működtetése során. A szegedi gyár építése alatt a BYD Magyarország folyamatosan, aktívan együttműködött az illetékes hatóságokkal az előre meghatározott eljárásoknak megfelelően” – reagált az autógyártó arra, hogy a szegedi üzemükkel kapcsolatban környezetkárosítás gyanúja miatt tett feljelentést a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, illetve felszólítást intézett hozzájuk Gajdos László, Magyarország élő környezetért felelős minisztere.Hozzátették, a BYD Magyarországnak nem áll módjában kommentálni folyamatban lévő vizsgálatokat, de minden esetben kész együttműködni a magyar hatóságokkal a szegedi gyárépítési projekt bármely vonatkozásában. „Figyelemmel kísértük Gajdos László miniszter nyilatkozatát, és felvettük a kapcsolatot, illetve konstruktív egyeztetéseket kezdeményeztünk az Élő Környezet Minisztériumával” – fogalmaztak az MTI-nek küldött válaszukban. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal hétfőn közölte, hogy a kormányhivatal a BYD-gyár kivitelezési munkáinak 2024-es megkezdése óta folyamatosan figyelemmel kíséri a beruházást, és mivel felmerült a környezetkárosítás gyanúja a beruházási területen "letermelt" talajréteg felhasználásával összefüggésben, ezért feljelentést tettek a Szegedi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen.Gajdos László pedig Facebook-oldalán arról írt, hogy konzultált az illetékes szervekkel, valamint Dr. Stumpf Péterrel, Szeged országgyűlési képviselőjével is. „Ezúton is határozottan és nyomatékosan felszólítom a BYD vezetőit, hogy a környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be és maradéktalanul tegyenek eleget a hatóságok által előírt kötelezettségeiknek!” – szögezte le. https://hvg.hu/kkv/20260519_szegedi-byd-gyar-kinai-alvallalkozok-nyilatkozat-munkaugyi-szabalyok-betartasarol