„Szigorú vizsgálatot indítok a szegedi BYD építkezésen felmerült szabálytalanságok ügyében” – közölte szerdán Lőrincz Viktória terület- és vidékfejlesztési miniszter a Facebookon. A miniszter arról ír, hogy a „Csongrád-Csanád megyei kormányhivatal olyan súlyos szabálytalanságokat tárt fel a szegedi BYD gyár építésén, amelyek alapján rendőrségi feljelentést tett”. Az a gyanú, hogy a kitermelt földet az előírt vizsgálatok nélkül terítették szét a környéken.Viszont fennáll a lehetőség, hogy ez a föld a rákkeltő alkilbenzollal szennyezett.Lőrincz szerint Stumpf Péter, a város országgyűlési képviselője tájékoztatta őt, és közbelépését kérte. Ezért indít vizsgálatot, tisztázandó, hogy szennyezett-e a talaj, illetve hibázott-e a hatóság. „Az emberséges és működő Magyarországon a hatóságoknak a legnagyobb körültekintéssel kell eljárniuk, minden ember egészségét meg kell védenünk a szennyező, ipari üzemektől” – zárta közleményét.A kormányhivatal korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a BYD-gyár kivitelezési munkáinak 2024-es megkezdése óta folyamatosan figyelemmel kíséri a beruházást, és több különböző hatáskörben indítottak már ellenőrzést.Gajdos László élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán azt írta: tudomására jutott, hogy a BYD a szegedi gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit. A miniszter bejegyzésében határozottan és nyomatékosan felszólította a BYD vezetőit, hogy a környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be, és maradéktalanul tegyenek eleget a hatóságok által előírt kötelezettségeiknek.A BYD Magyarország kedd este azt közölte, hogy nem áll módjukban kommentálni a folyamatban lévő vizsgálatokat, de mindenben együttműködnek a hatóságokkal. Közleményükben azt írták, kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a környezetvédelemnek a gyárak építése és működtetése során. „A szegedi gyár építése alatt a BYD Magyarország folyamatosan, aktívan együttműködött az illetékes hatóságokkal az előre meghatározott eljárásoknak megfelelően. Figyelemmel kísértük Gajdos László miniszter nyilatkozatát, és felvettük a kapcsolatot, illetve konstruktív egyeztetéseket kezdeményeztünk az Élő Környezet Minisztériumával” – írták.
Miniszteri vizsgálat indul a BYD szegedi gyára mellett szétszórt föld ügyében
Felmerült a lehetőség, hogy a gyárépítéskor kitermelt, majd elszórt föld rákkeltő anyagokat tartalmazhat.












