„Senkinek nem jó, hogy így alakult ez a helyzet, és most itt a lehetőség, hogy megváltozzon. A cél az, hogy az SZFE legyen újra free– mondja Veszprémi Judit, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kierőszakolt modellváltásakor a régi eszmék továbbvitelére létrehozott Freeszfe ügyvezető igazgatója. „A Freeszfe azért is jött létre, hogy életben tartsa, ami az SZFE-ből elveszett. Ha újra lenne egy érvényes, legitim SZFE, erre már nem lenne szükség; az pedig, amit mi a Freedomban, a Freeszfe épületében csinálunk, evidens kiterjesztése egy 21. századi művészeti egyetemnek. Ebben az esetben mi boldogan letennénk a nevet és az ellenállást is. Most még nem tartunk ott.”Veszprémi Juditot és a Freeszfe Egyesület elnökét, Forgács Pétert arról kérdeztük, az SZFE-t lenyúló és azt saját híveinek átjátszó Fidesz-kormány bukása után mi az egyesület jövőképe? Hiszen amire sokan gondolnak – hogy egyszerűen legyen a Freeszfe az „igazi” SZFE a modellt váltott egyetem helyett –, az lehetetlen: az egyesületnek nincs egyetemi akkreditációja, nem tud diplomát adni és a képzése sem helyettesíti a sok karral, sok intézménnyel működő SZFE oktatását. De ha az ország és benne a felsőoktatás elkezd újra normálisan működni, erre nincs is szükség.Forgács és Veszprémi véleménye szerint a jelen helyzetben két problémára kell párhuzamosan megoldást találni: először vissza kell állítani az SZFE autonómiáját, és utána lehet gondolkodni a Freeszfe szerepén.Mi legyen a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel?Az SZFE-vel – ahogy a magyar felsőoktatás modellt váltott intézményeivel is – jelenleg az a legfőbb probléma, hogy nem érvényesül az egyetemi autonómia, mivel legfőbb döntéshozó szervük nem a demokratikusan megválasztott szenátus, hanem az állam által kinevezett, a Fideszhez kötődő kuratóriumi tagokból álló fenntartó, a közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva). Az SZFE Hallgatói Önkormányzatának korábbi vezetője, Klock-Balog Péter nemrég elmondta a HVG-nek: a szenátusban „általában csak megszavaztunk készen kapott előterjesztéseket, és nagyon sok fontos döntés a kuratórium berkein belül dőlt el. Erre semmi rálátásunk nem volt: a szenátus átlátható és nyilvánosan működik, de a kuratóriumról semmit nem tudtunk. Ettől nem transzparens az egyetem.” https://hvg.hu/360/20260506_szfe-modellvaltas-hok-elnok-interju-klock-balog-peter-vidnyanszky-attila-sepsi-eniko-szinhaz-es-filmmuveszeti-egyetem-alapitvanyHogy ezt a helyzetet meg kell változtatni, az Magyar Péter kormánya számára már csak az EU-s pénzek újbóli lehívása miatt sem kérdés: a Fidesz-kormány működése miatt leállított juttatások megszerzésének feltétele az egyetemi autonómia visszaállítása.Azonban a Freeszfe vezetői szerint az SZFE esetében az alapítványi rendszer eltörlése nem elég ahhoz, hogy helyreálljon az autonómia.2020-ban ugyanis minden más magyar egyetemnél nagyobb botrány övezte az SZFE modellváltásának kikényszerítését, és szinte az összes oktató felmondott. Így mind a rektor, mind az egyetemi karok által választott szenátus tagjai már olyan emberek, akik a Vidnyánszky Attila által vezetett kuratóriumhoz kötődnek. „ A jelenlegi szenátust nem lehet legitimnek tekinteni, de félő, hogy a kormány nem megy tovább annál, hogy az alapítvány megszüntetésével a jelenlegi szenátus kezébe adja a hatalmat. Róka fogta csuka helyzet ez” – véli Forgács Péter. Hozzáteszi: követendő példa lehetne a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, ahol egyszerűen felállt az egész kuratórium.Azt mindenesetre leszögezik:az az alap, hogy Sepsi Enikő jelenlegi rektornak le kell mondania, vagy fel kell őt menteni.„Lehet, hogy a 2023-as rektorválasztás papíron rendben volt, de hát Balásy Gyula cégei esetében is minden le volt papírozva” – hasonlítja a helyzetet Veszprémi a Fidesz által monopolhelyzetbe juttatott, a piaci ár többszöröséért dolgozva multimilliárdossá váló kommunikációs cégtulajdonos esetéhez. „Igenis ki kell mondani, hogy jogszerűtlen volt a rektorválasztás. A jelenlegi rektor, Sepsi Enikő, azt mondja, hogy ő nem akar azzal foglalkozni, mi történt 2020-ban, ám ez butaság. Nem lehet a múltat meg nem történtté tenni. És ha lesz egy új rektorválasztás, olyan rektort kell választani, aki erről az egész, hat éve tartó helyzetről gondol is valamit. Ahogy olyan rektort sem lehet választani, aki nem gondolkodik a Freeszfe-ben is, mert az SZFE rektorának az egész magyar színházi és filmes szakmáról gondolkodnia kell, annak pedig fontos része a Freeszfe is. https://hvg.hu/360/20260430_szfe-rektor-interju-sepsi-eniko-szinhaz-es-filmmuveszeti-egyetem-modellvaltasForgács és Veszprémi ehhez hozzáteszik: sok, az egyetemen tanító, 2020 óta odaszerződött tanár legitimitásával is gond van, ugyanis az egyetemen elmondásuk szerint nincs meg az akkreditációhoz szükséges számú, doktori fokozatot felmutatni képes oktató – csak épp a Fidesz által hozott törvények ezt elfedik. 2014-ben ugyanis hoztak egy törvényt, amely alapján a Kossuth-díj a művészeti oktatásban helyettesítheti a doktori fokozatot; ez a törvény segítette Vidnyánszky Attilát abban, hogy még az SZFE előtt magához ragadhassa a Kaposvári Egyetem művészeti képzését.Azaz Pataky Attila vagy Nagy Feró a magyar törvények szerint egyetemi tanár lehet. Ez nonszensz. Ezt a törvényt el kell törölni– jelenti ki Veszprémi Judit. Pláne, hogy az elmúlt 16 évben a Fidesz épp arra használta az állami díjakat, hogy saját kiszolgálóit legitimálja.Forgácsék mindezzel együtt sem gondolják úgy, hogy az összes tanárt azonnal ki kellene rúgni – hacsak a hallgatók nem számolnak be arról, hogy bizonyos oktatóik teljesítménye kritikán aluli vagy máshogyan kifogásolható.Forgács PéterHVG / Cabrera Martin„Senki nem mondta 2020-ban, hogy az SZFE úgy tökéletes, ahogy van: akkor két jelölt adott be pályázatot a rektori címre, Upor László és Bagossy László, és mindkettejük pályázata arról szólt, hogyan kéne megújítani az egyetemet. Nincs azzal semmi baj, hogy új tanárok, új gondolatok érkeztek az egyetemre, csak a hogyannal és a szakmaiatlansággal van probléma” – mondja Veszprémi. Forgács a művészeti egyetemi oktatást a manufaktúrák működéséhez hasonlítja: „A művészeti oktatásnak nagyon kevés precízen, kézzelfoghatóan leírható módja van. Az egyetlen, ami állandó volt, a hagyomány, a folyamatosság: ahogyan a mesterek mellett az inasok egyre nagyobb dolgokat hoztak létre, és végül ők maguk is mesterekké váltak, úgy szállt a tudás generációról generációra az SZFE-n is a 2020 előtti másfél évszázad nagyobb részében. Ezt vágta ketté egy olló 2020-ban. Persze úgy is meg lehet tanulni főzni, ha csak leszórok eléd mindenféle alapanyagot, és kísérletezni kezdesz: fogalmad sincs, hogy mi mire való, és hogy kell az egészet csinálni, de elkezded, és előbb-utóbb biztosan összeáll egy rakott krumpli. De azért csak jobb, ha adunk hozzá egy receptkönyvet is, amiben ott van, az előző generációk mit csináltak ezekből az alapanyagokból” – magyarázza Forgács Péter.Tüntetés 2020-banHVG / Reviczky ZsoltVeszprémi Judit úgy fogalmaz: már akkor is más lett volna a helyzet, ha a 2020 után érkezett tanárok először tanársegédek lettek volna a tapasztalt szakemberek mellett, amíg ki nem tanulják a szakmát, a pedagógiát. „Így olyan emberek vezetnek színészosztályokat, akik sose tanítottak.” Hozzáteszi:annyi biztos, hogy a diákokat, akik 2020 környékén még gyerekek voltak, védeni kell, nekik meg kell kapniuk az oktatást, amit ígértek nekik – sőt, annál még többet is,hiszen nagy kérdés, tényleg megtanulták-e a szakmát a jelenlegi tanároktól.Mindez pedig lehet, hogy többéves folyamat lesz: az autonómia visszaállítása, az új rektor, az új szenátus kinevezése gyorsan is megtörténhet, de a „szakmai újjászületés” a fentiek miatt csak lassan, egyfajta interregnum után tud megtörténni. „Átmeneti, türelmi időszaknak kell jönnie, mert az egész színházi szakma és az ország szerkezete is átalakulóban van éppen” – vélik.Mi legyen a Freeszfe-vel?Épp ezért azt sem lehet mondani – vélik a Freeszfe vezetői –, hogy állítsák vissza azt a helyzetet, ami egy bizonyos, 2020 előtti évben volt; sőt, sokan már nem is élnek azok közül, akik az akkori SZFE-t jelentették. „Mi csak arról a helyzetről tudunk gondolkodni, amelyben az SZFE-nek van egy legitim, új rektora, aki a Freeszfe-ről is gondolkodik, és tudunk vele beszélni a közös munkáról” – mondja Veszprémi.Veszprémi JuditHVG / Cabrera MartinA jelenlegi helyzet viszont mindenféle szempontból bajos. „Maga a Freeszfe szó is az elmúlt hat év ellenállását fejezi ki, és ez most a kormányváltás után tulajdonképpen okafogyottá vált” – fogalmaz Forgács. „Megszoktuk az ellenzékiséget, a lent levést, szinte már fura, hogy ez egyszer csak megszűnt. Úgy érezzük magunkat, mint a vakond, ami feljött a föld színére.” Ami nagyobb gondot jelent, hogy ezt nemcsak ők érzik így, hanem a támogatók is:A vasárnapi választás után hétfőn elkezdtek visszalépni a Freeszfe támogatói, és mostanra a 90 százalékukat elvesztettük.Most már szabadok vagytok, minek támogassunk titeket, kérdezik a támogatóink. Paradox módon azzal, hogy leváltották a hatalmat, aminek nagyon örülünk, pénzügyileg sokkal rosszabb helyzetbe kerültünk” – mondja Veszprémi. Pedig bőven lenne mire költeniük: a Freedom névre keresztelt Szabolcs utcai épületet a közhiedelemmel ellentétben az egyesület nem ingyen kapta meg a fővárostól főhadiszállásként, hanem havi 2 millió forintos bérleti díjért, a rezsi 3 millió, a nyolcfős üzemeltetői gárda fizetésével együtt tehát a Freeszfe működése havi 14 millió forintba kerül, és bár a képzéseknek muszáj fizetőseknek lenniük („Alig várjuk, hogy ne kelljen pénzt kérnünk értük, mert nem szabadna, hogy a pénzen, ne pedig a tehetségen múljon, ki jár ide”), ez a bevétel messze nem tudja támogatás nélkül kitermelni a költségeket. „Gondoljunk bele, egy jogi egyetemen egy professzor beszél kétszáz diáknak: a művészeti képzésben 15-20 tanár mentorál 6-8 diákot” – magyarázza Veszprémi Judit. Az épület kívülrőlTodoroff Lázár„Pont ezért mi úgy gondoljuk, hogy nekünk az SZFE-vel együttműködésben kell dolgoznunk: legyen az SZFE olyan free SZFE, ahol a legmagasabb színvonalú elitképzés folyik, mi pedig Freedom néven ingyenesen nyújtunk a hallgatóknak és másoknak is workshopokat, színházi és filmes szakképzéseket, filmklubot vagy éppen vitaestet” – mondja Forgács. „ Az egyik nem a másiktól veszi el a helyet és az erőforrást: a kettő kiegészíti és gazdagítja egymást.”A Freeszfe-n ugyanis csak a színészképzés maradt meg olyannak, amilyen az egyetemen is, nappali tagozatos, egész napos oktatásnak (Forgács Péter és Ascher Tamás vezetésével), a többi képzés 1, 2 vagy 3 éves a felnőttképzésekhez hasonlóan. A Freeszfe művészeti képzései között akad forgatókönyvíró-képzés már dolgozó forgatókönyvírók számára egyfajta mentorálási folyamattal, van írói kurzus, van művészetterápiás szenior csoport, és színházra, művészetre nevelő ifjúsági csoport, ezen kívül hatalmas hangsúly van a háttérszakmák képzésén. „A rendszer nagyon megváltozott: eljutottunk odáig, hogy műszakot – asszisztenseket, világosítókat, kommunikációs munkatársat, titkárt, díszítőt – találni a legnehezebb. Ma már alig marad el előadás színész miatt, de olyan van, hogy elmarad az előadás, mert nem volt hangosító – mondja Veszprémi. „Csinálhatunk úgy, mintha ez nem lenne probléma, de mi az elmúlt hat évben, mivel nem tudtunk egyetemi képzést csinálni, ezzel foglalkoztunk. Mi vagyunk az első olyan hely, ahol a művészeti kommunikációs szakembereknek megtanítjuk például az AI és a TikTok használatát, ami nagyon fontos a mai körülmények között, de egy egyetemen nincs rá lehetőség.”Emellett a Freeszfe büszke a pszichológus által vezetett mentális programjára is, a Freementálra. „Ha valakivel történik valami egy színházban, mind sápítozunk, hogy ez szörnyű, de mi lenne, ha megelőznénk? Ha gondolkodnánk arról, egy színésznek vagy egy asszisztensnek milyen mentális megterheléseken kell átmenni, hogy mit jelent pszichésen egy főpróbahét. Az UNICEF kutatása szerint a 15-25 éves korosztály 87 százaléka küzd valamilyen mentális nehézséggel, szorongással, depresszióval, önsértéssel. Ezzel nem lehet nem foglalkozni” – véli Veszprémi.Todoroff LázárMindemellett a Freedomban több játszóhely van; ezzel szemben az SZFE színpadait Vidnyánszky Attila elherdálta: a modellváltáskor az Ódry Színpadnak és a Padlásnak is teret adó Vas utcai épületet, ami 2020-ban a hallgatók tiltakozásának a jelképe lett, azonnal eladta a református egyháznak. Mostanra az épületet szétverték: egy felújítási folyamat a közepén maradt félbe, sok helyen jelenleg padló sincs, az épület használhatatlan építési terület, de nem történik benne semmi.Forgács Péter úgy véli: ha a következő kulturális kormányzatnak van erre szándéka, az SZFE autonómiájának és legitimitásának visszaállításával termékeny együttműködés kezdődhetne az egyetem és az egyesület között, a Freedom az SZFE hallgatóinak egyfajta laborjává válhatna. „ A két intézmény erősségeit közelíteni kell egymáshoz és összekötni – ezzel a páratlan lehetőséggel csacsiság lenne nem élni.” https://hvg.hu/360/20260521_hvg-modellvalto-egyetemek-kozerdeku-vagyonkezelo-alapitvanyok-kekva-tiltakozohullamNyitókép: A Szabadság vezeti a népet című Delacroix-festmény élőképe az SZFE fennmaradásáért 2021-ben. Fotó: Fazekas István