A prágai Globsec konferencián a világhírű, jelenleg az Egyesült Államokban tanító holland politológus, Cas Mudde is részt vesz. Mivel a populizmus és a radikális jobboldal kutatásának egyik legelismertebb nemzetközi szakértője, Orbán Viktor pályáját is régóta követi. Interjúnkban a magyar helyzet mellett érintettük a populizmus nemzetközi helyzetét, és azt is, milyen hatással lesz a nemzetközi szélsőjobbra Orbán bukása. De elmondta azt is, miért hiszi, hogy bukás lesz az amerikai focivébé, és még a BKV Előre stadionja is szóba került.
Két nappal a magyarországi választások előtt megjelent egy cikke a Guardianben, amelyben meglehetősen borúlátó volt a Tisza esélyeit illetően. De még győzelem esetén is attól tartott, hogy az új magyar kormány ugyanolyan béna kacsa helyzetbe kerül, mint a Tusk-kabinet Lengyelországban. Hogyan látja most a helyzetet Magyarországon?
Nos, mindenekelőtt ez a lehető legjobb forgatókönyv abban az értelemben, hogy a Tisza alkotmányozó többséget szerzett. Orbán közvetlenül elismerte a vereséget. Úgy gondolom, itt több mindenre van lehetőség, mint Lengyelországban, részben azért is, mert Magyar sokkal felkészültebb. Egykori bennfentesként úgy érti a korábbi rezsimet, ahogyan egyetlen ellenzéki politikus sem tudná, hiszen belülről látta azt. És azt hiszem, a Magyar-kormány legnagyobb feladata az Orbán-rezsim lebontása. Ez az egyetlen módja annak, hogy visszaállítsák a működő liberális demokráciát. És ehhez látni kell, hogy szerintem egyértelmű terve van. Az első pár hét, amiről most beszélünk, szerintem nagyon okos volt. A kampány az épületeket bejáró videóval nagyon ötletesre sikerült. Kezdettől fogva nyers és meglehetősen harcias volt, de nem személyeskedő.














