A Telex megszerezte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) átadás-átvétele során keletkezett, az új kormányhoz kerülő dokumentumot – ebből derült ki, maga az ÉKM hívta fel rá a figyelmet, hogy a Fidesz-kormány 286 milliárd forintnyi kiadás mellé nem rendelt forrást a költségvetésben. Összesen három tételből áll össze ez az összeg,

a gyorsforgalmi úthálózat rendelkezési állási díjából (175,6 milliárd forint),

a Budapest-Belgrád-vasútvonal magyarországi megvalósításához kapcsolódó vasúti fejlesztés költségéből (87,7 milliárd forint)

és az iváncsai iparvágányéból (22,3 milliárd forint).

Ezek forrásigényére nem lett beállítva fedezet a költségvetés mellékletében.