Hont András és Ceglédi Zoltán 2024 végén indította el Magyarország egyik legszórakoztatóbb közéleti vitaműsorából, az ATV Öt című tévéműsorából kifejlesztett Ötmédiát, ami az ot.hu-t készíti.
A tévéműsorban és a lapban megállás nélkül a Tisza Párt ellen agitáltak, a választás után Ceglédi Zoltán be is jelentette, hogy visszavonul a közélettől. Az Öt partnerségi viszonyban van a Mészáros Lőrinc-közeli, Vaszily Miklós-féle Indexszel, azaz a kiemelt cikkei az Indexen is megjelennek – még azután is, hogy az Index beismerte, hogy teljesen valótlanok voltak az állítólagos Tisza-adótervről szóló anyagai, amikre több milliárd forintos állami és fideszes kampányokat építettek.
Az Öt rövid fennállása alatt háromszor is beszélgethetett a független sajtónak az egész rendszere alatt interjút nem adó Orbán Viktorral. A felvételek tanúsága szerint az interjúk ugyanott készültek ezek, ahol a Szergej Lavrovval is interjút készítő Ultrahang fogadta a bukott miniszterelnököt.
A tavalyi cégbeszámolók szerint ugyan az Ötmédiát kiadó Ötmédia Kommunikációs Kft.-nek – ami Honté és Ceglédié 50-50 százalékban – csak 75 millió forint volt a bevétele, de van egy másik cég is, a Hont 100 százalékos tulajdonában álló Öt-kontent Kft. Ennek az árbevétele mindössze 3 millió forint volt, de van egy ennél jóval nagyobb tétel a mérlegben: 500 001 000 forint volt az Öt-kontent egyéb bevétele.












