Szinte pontosan 500 millió forint, közelebbről nem részletezett bevétel jutott el tavaly a Hont András 100 százalékos tulajdonában álló Öt-kontent Nonprofit Kft.-hez. A 2025 januárjában elindult cég – amely nevében nagyon hasonlít az öt.hu impresszumában szereplő Ötmédia Kft.-hez, de nem azonos vele – ennek a tételnek köszönhetően zárta 2025-öt 236 millió forint profittal.Az Öt-kontent a nemrég leadott éves beszámolója szerint 503 millió forint bevételt szerzett tavaly, ebből 3 millió a nettó értékesítési árbevétel, 500 millió forint (teljesen precízen ennél egyetlen ezressel több) pedig az „egyéb bevételek” soron jelenik meg. A kiegészítő mellékletből sem derül ki, hogy pontosan miből áll össze ez utóbbi tétel. Annál a pontnál, ahol lehetőség lett volna részletezni az egyéb bevételeket, mindössze annyi szerepel, hogy „Az egyéb bevételek tárgyidőszaki összege 500 001 eFt”.Hont András a HVG kérdésére azt mondta: hiába látványosan kerek a szám, a bevétel több forrásból állt össze. Többen adtak pénzt a projekthez, de „magyar vállalkozók nem feltétlenül akarják, hogy velem emlegessék együtt”. Azt is hozzátette, hogy egy fillér állami pénz sincs benne.Mint mondta, az 500 milliós összeg nem egy évre szól, hanem hosszabb távú befektetés. Ez látszik akkor is, ha a pénz felhasználását nyomon követjük a céges beszámolóban: a személyi jellegű ráfordítások 143, továbbá az anyagköltségek 105 millió forintjának elköltése, pár kisebb tétel és az adók befizetése után megmaradt 236 millió forintot Hont egyetlen fillér osztalék kifizetése nélkül az eredménytartalékba helyezte, azaz a következő években is ebből tud működni az Öt-kontent.A másik, hasonló nevű cég, az öt.hu impresszumában szereplő Ötmédia Kommunikációs Kft. – amelynek 50 százaléka Hont Andrásé, másik 50 százaléka Ceglédi Zoltáné – 74,9 millió forint árbevétellel zárta 2025-öt, ebből az összegből ráadásul csak 41 ezer forint áll az egyéb bevételek között, minden más értékesítési bevétel. Ez a vállalat 16,2 millió forint profittal zárta az évet. A profitot ebből sem vették ki a tulajdonosok, betették az eredménytartalékba.Ami a két cég kapcsolatát illeti: Hont kérdésünkre azt válaszolta, hogy az Ötmédiánál tartalom-előállítás zajlik, oda érkezik be a harmadik fél – például az Index vagy az ATV – részére készített tartalomért járó bevétel. Az Öt-kontent pedig a műsorgyártó, amivel az újságíró szerint ugyanazt szeretnék megcsinálni, amit már írásban megcsináltak, ennek a beindítását szolgálná az 500 millió forint. A két cég között vagyonelemek és pénz átadása nem történik, soha nem is történt – mondta Hont András.