Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter, Bóna Szabolcs Facebook-posztban jelezte, lépni fognak az ukrán élelmiszerimport-tilalom visszaállításával kapcsolatban. Mint írtuk, az ügyben a Fidesz-frakció, illetve Gulyás Gergely frakcióvezető már mulasztással vádolta az új kormányt az ügyben, és törvényjavaslatot terjesztett be a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére, a korábbi Fidesz–KDNP-kormány alatt alkalmazott, az Ukrajnából származó élelmiszerekre vonatkozó importtilalom visszaállítására.

Mintegy erre reflektálva a miniszter azt írta, a Fidesz-kormány súlyos jogalkotási csapdát hagyott maga után a magyar gazdáknak. Miközben éveken át hangzatos nyilatkozatokban hirdették a gazdák védelmét, a gyakorlatban nem gondoskodtak arról, hogy az ukrán agrártermékek behozatalát korlátozó szabályok a veszélyhelyzet megszűnése után is biztonságosan, törvényi szinten fennmaradjanak.

A Tisza-kormány álláspontja egyértelmű: nem fogjuk engedni, hogy ukrán vagy bármilyen más importtermék veszélybe sodorja a magyar gazdák megélhetését és a magyar emberek egészséges élelmiszerrel való ellátását. A magyar élelmiszer, a magyar termőföld és a magyar gazdálkodók védelme nemzeti érdek.

Az agrártárca ezért haladéktalanul áttekinti a kialakult helyzetet, és megteszi a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy a magyar piac védelme ismét egyértelmű és kikényszeríthető legyen. A magyar emberek asztalára biztonságos, ellenőrzött és jó minőségű élelmiszernek kell kerülnie. A magyar gazdáknak pedig biztosítani kell azt a piaci környezetet, amelyben tisztességes munkájuknak tisztességes ára van – szögezte le.